Megszületett a döntés, a szimbólumnak mennie kell.
Éveken keresztül beszédtémát adott a Nyugati téri Skála mellett húzódó felüljáró, amely a városi legenda szerint két építész összeveszésének köszönhetően nem akart soha összeérni. A legenda szerint annyira összeveszett a felüljáró két oldalát tervező építész, hogy majd’ egy méter szintkülönbség volt a felüljáró két útburkolata között, s emiatt vissza kellett bontani a szerkezetet.
A legenda a tervezők állítása szerint nem igaz. Egy olyan építészeti megoldással építették a felüljárót, amely tény, hogy egy adott pillanatban valóban ezt a képet mutatta, de nem bakiról van szó, hanem szándékos – állítják tervezői.
Hogy mi az igazság, azt persze nehéz eldöntetni, mindenesetre tény, hogy rengeteg beszédtémát adott a felüljáró építése a budapestieknek, s ezzel fontos szimbólumává vált a városnak. Megannyi nagymama és nagypapa mesélte a fenti legendát unokájának. Én is a nagypapámtól hallottam.
Most pedig a városvezetés hadat üzent az ikonikus felüljárónak, s lerombolják azt. Nem csak egy legendát vesznek el ezzel a várostól, hanem konkrétan megbénítják Budapest és az agglomeráció közlekedését.
Csúnya
Ennyivel indokolta a városvezetés az 1981-be átadott felüljáró bontását, ami egyébként jó műszaki állapotban van. A bontásról szóló döntést még a Fővárosi Közgyűlésnek és a kormánynak is jóvá kell hagyni, de Tarlós ebben nem számít bonyodalomra- nyilatkozta a Fidesz városvezetője.
A közlekedési szakemberek a legkevésbé sem javasolják a felüljáró elbontását, ugyanis csak felszíni kereszteződés alakítható ki a metró aluljáró miatt a körút és Váci út találkozásánál, ami már így is gyakran bedugul.
Ráadásul a 4-6-os villamos menetideje is radikálisan megnövekedhet, mivel a dugók miatt a gépkocsik a sínekre fognak beszorulni- vélekednek a szakemberek. A főváros lépése nem csak a budapestiekre, de a Pest megyében élőkre is kihat, ugyanis Vác, Göd és Dunakeszi irányából gyakorlatilag teljesen ellehetetlenül az ingázás a fővárosban, hiszen a dugó akár a város határig is állhat majd. – írja a HírHugó
Káosz és fejetlenség lesz a beruházásból, na meg persze ismét egy legendát veszít a Főváros. A vitában persze mindezeket az érveket a kormánysajtó nem fogja elmondani, ezért kérjük, hogy ossza meg bejegyzésünket ismerőseivel.
+ There are no comments
Add yours