Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán megint kivont karddal rontott volna neki Európának, de úgy lepattant róla, mint jégtömbről a Transszibériai express.

Hatalmas hanggal kijelentette a Fidesz kis-nagy vezére Orbán, hogy szerinte alkalmatlannak titulálta Manfred Webert az Európai Bizottság elnöki posztjára. A kijelentése azért is pikáns, hiszen saját pártcsaládjának csúcsjelöltjéről beszélt a Fidesz elnöke.

Hiába gerincért sem kell kétszer sorban állni. Orbánt csak a hatalom érdekli, ha kell tüzel a sajátjaira, ha éppen azt kívánja politikai érdeke. De kampányidőszakban a saját jelöltjét kritizálni… mégiscsak gerinctelen lépés.

De a Néppárt válasza keményebb volt Orbánnál és előrevetítette azt, amit már sejteni lehet, hogy a Fideszt úgy fogják kivágni Európa jelenleg vezető politikai erőit tömörítő pártból, mint azt a bizonyos macskát… ugye nem kell mondanom.

A néppárt azt válaszolta:

nem Manfred Weber lenne az első bizottsági elnök, akit a Fidesz szavazatai nélkül választanak meg.

Ez bizonyára utalás arra, hogy annak idején, 2014-ben sem a Fidesz szavazataival lett megválasztva a posztra Jean-Claude Juncker.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: