Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Április 9-én indult országjáró körútjára az MSZP kampánybusza…

Amely mintegy 4000 km megtétele után április 30-án a szarvasi piacra is begördült. Komjáthi Imre, a párt alelnöke egy órán keresztül konzultált a lakossággal, miközben segítői a programjukat hirdető szórólapot osztogatták a járókelőknek, valamint Magyarország EU-s tagságát támogató aláírásokat gyűjtöttek.

A helyi médiumok érdeklődésére Komjáthi elmondta, országszerte mindenhol ugyanazokkal a problémákkal találkozik. Az embereket kiemelten a nyugdíjkorrekció, a munka törvénykönyvével kapcsolatos visszásságok, a megélhetés kérdései, a fiatalokat pedig az oktatás és az elhelyezkedés lehetőségei érdeklik. Sokan nem látják, hogy mindezeken az EU hogyan tud segíteni, és milyen előnyökkel jár a tagság.

– Belpolitikai szempontból azért van nagy jelentősége a május 26-i választásnak, mert egyfajta erősorrendet is fel fog felállítani a pártok között. Európai szinten azonban nagyobb a tétje. Látható ugyanis, hogy az Európai Parlamenten belül alakul egy szélsőjobbos blokk. Sajnos a pártján keresztül Orbán Viktor is e felé tereli az országot. Ezt meg kell akadályozni. Nem szeretnénk, hogy újra háború legyen, aminek sajnos fennáll a veszélye, ha Európa szétszakad. Annak ellenben különösen örülünk, hogy Finnország után most Spanyolországban is baloldali erők győztek, ezért fontos számunkra, hogy megerősítsük a magyarországi baloldalt is. Szeretnénk meggyőzni az embereket, hogy nekünk Magyarország a hazánk, de Európa az otthonunk, és szeretnénk, hogy ez így is maradjon – fogalmazta meg az alelnök úr az MSZP legfontosabb üzenetét.

Úgy tapasztalja, hogy a fiatalokat az átlagosnál jobban érdekli Európa kérdése, ami talán azzal magyarázható, hogy ők már mobilisabbak, és a jövőjüket sem feltétlen országhatáron belül képzelik el. A közép és idősebb korosztály leginkább akkor mutat érdeklődést a kérdésben, ha valamely családtagjuk külföldön dolgozik.

A változást ellenzéki összefogással is szeretnék erősíteni. S bár ez valamennyi párt tekintetében nem jött létre, az már jól látszik, hogy az önkormányzati választásokra készülve már alakulnak együttműködési megállapodások.

Céljaik között szerepel a szociális Európa programjának megvalósítása, amelyhez találtak szövetségeseket. Az európai minimálbér mellett európai nyugdíjakat vezetnének be, ami nem egyenlő a Jobbik által hangoztatott bérunióval. Ez utóbbi véleménye szerint egyelőre elképzelhetetlen, ellenben egy 700-750 euró nagyságrendű fizetés megteremtésének megvannak a financiális alapjai…

Forrás: NEWJSÁG

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: