Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megjelent a Vadhajtások kormánypárti provokatőre Ujhelyi István és Jávor Benedek városligeti fórumán. Ujhelyi szerint Bede Zsolt a bekiabálásaival beismerte, hogy ő akasztott fel egy Ujhelyit jelképező bábut, s reméli, ezt a rendőrség is hallotta.

A fórumon egy felszólaló épp azt fejtegette, hogy Bangóné Borbély Ildikó csak kimondta az igazat; a fideszesek nála keményebb szavakat használtak. Ujhelyi úgy válaszolt: ő reggeltől estig kampányol minden nap, és mindenhonnan azt hallja, hogy az embereknek elegük van abból, amit a kormányuk művel velük, amilyen módon a Fidesz „kampány- és hazugsággyár-gépezete megvezeti a magyar társadalmat”.

Majd így folytatta: Itt van az a fiatalember, aki, „ha igazak a hírek, a Vadhajtásokon felvételeket tett közzé az én bábum felakasztásáról, és hazaárulózott. Ebbe a sátorba bejöhet.”

Majd a sátor bejárata mellett álló Bedéhez fordult: „Neked ebben a sátorban nem lesz bántódásod, én garantálom.” Azt mondta: a rendőrség a bábuakasztás miatti nyomozást megszüntette, „a Fidesz-kormány pedig helyet és mikrofont biztosít ahhoz, hogy egyébként te uszíthassál a magyar emberek ellen. Látják? Ez a különbség. Ebbe a sátorba bejöhet a fiatalember, aki felakasztotta a bábumat.”

Bede közben általános felzúdulás közepette bekiabálta, hogy „Orbán-bábu volt?” és „Mi volt az Ujhelyi-bábu? Orbán-bábu volt az a bábu? Pereljek én is most? Menjünk bíróságra? Mi volt az Ujhelyi-bábu előtt? Amit püföltetek, rugdostatok. Orbán-bábu volt!”

Ujhelyi erre azt mondta: „Most vallotta be a fiatalember egyébként, hogy tényleg ő volt – ezt provokációs kérdésnek szántam. Remélem, a rendőrség ezt hallotta”.

Bede erre minősíthetetlen szavakkal illette Ujhelyit, majd kioldalgott a tömött sátorból. Ujhelyi felkérte a jelenlévőket: senki ne bántsa Bedét.

„Legyünk különbek, mint mások. Ezért kérem azt saját magunktól: ne süllyedjünk abba a mocsárba, amibe a Fidesz akar belerántani minket.

Egy hazugságkampányt indítottak el Ildikóval szemben és hétfőn én kőkemény választ adtam erre. De ebből nem csinálunk gyakorlatot. Mert mi továbbra is a hazáról, a hazaszeretetről, a gyűlöletmentes politikáról és Európáról szeretnénk beszélni. Ha egyetértenek ezzel, akkor ezt tapsolják meg, legyenek szívesek” – mondta, nagy tapsot kiváltva.

Bede egyébként a Vadhajtásokra később olyan közleményt tett ki, amelyben azt állította: „majdnem meglincselték tudósítóinkat”; majd újra minősíthetetlen jelzőket használva azzal fenyegetőzött, hogy „legközelebb 50-en megyünk”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: