Totális letámadásra készül a Fidesz az EP választásokra – óriási mozgósításba kezd a párt


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 1.7K

A tervek szerint közel 220 választási fórumot tartanak majd, ahol a Fidesz vezető politikusai és EP-képviselőjelöltjei – több mint 60-an – lesznek az előadók – mondta Hidvéghi Balázs.

A fórumok célja a Fidesz kommunikációs igazgatójának elmondása szerint az, hogy minél több emberhez eljussanak, minél több választópolgárral tudjanak személyesen is találkozni és beszélni a választás tétjéről.



Fontosnak tartja, hogy mi a választás tétje. Erről szól Orbán Viktor 7 pontos programja a bevándorlás megállítására – jegyezte meg a Fidesz szóvivője.

Elmondta azt is, hogy a választási fórumok nyilvánosak lesznek, és a Fidesz honlapján elérhetők a helyszínek és további információk. Hozzátette: a helyszínen regisztrációt kérnek majd az érdeklődőktől, beleértve a sajtó munkatársait is.

Az EP-választási esélyekről szóló kérdésre válaszolva Hidvéghi Balázs azt mondta: erősödik azok hangja Európában, akik nem kérnek az erőltetett bevándorlásból, és akik szerint a nemzetek Európája érték. A Fidesz politikusa abban bízik, hogy ez az oldal képes lesz megállítani a “bevándorláspárti nyomulást” Európában. Hozzátette: azért is küzdenek, hogy az Európai Néppártban (EPP) is sikerüljön megállítani a bevándorláspárti erőket, hogy az EPP visszatérjen a kereszténydemokrata, nemzetben gondolkodó útra.

Arra a kérdésre, hogy a mezőkövesdi futballklub cégektől kapott rekordméretű támogatásának lehet-e politikai haszonszerzéssel kapcsolatos célja, Hidvéghi Balázs azt mondta: nyilvánvalóan nincs ilyen cél, hiszen ezt a törvények is kizárják. Szerinte jó rendszer, hogy magáncégek támogatást tudnak nyújtani a magyar sportélet felvirágoztatására.


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 1.7K
  • 1.7K
    Shares

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük