2017. március 4. Demokratikus Koalíció tisztújító ülése, Gyurcsány Ferenc pártelnök. Fotó: Tóth Gergő
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Kérdés az, mire jó mindez?

Értem én, hogy pártok rivalizálnak az EP választások ürügyén, de már olyan szinten támadja az ellenzék önmagát, ami túlmegy egy határon. Maradjunk annyiban ezért nem lett volna butaság az MSZP javaslata, hogy legyen egy közös lista az EP választásokra is.

A Momentum-elnök azért ment neki Gyurcsánynak, mert, mint ahogyan állítja: „A tegnap délutáni diáktüntetésen nem csak én éreztem magamat borzasztóan kínosan Gyurcsány Ferenc feltűnösködő riszálása miatt.”

Valóban Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy részt vesz a diáktüntetésen, ami egyrészt jó, hogy minél több közéleti szereplő megjelenik azon, másrészt nem vitás, hogy Gyurcsány szavazatokért ment oda. Mert Fekete-Győr mi a frászt keresett ott vajon?

A Momentum vezér közösségi oldalán tett kirohanása azonban folytatódik:

Az még talán egy megbocsájtható dolog, hogy a program közepén, Dvorácskó Balázs pedagógus beszéde alatt érkezik meg egy politikus a kíséretével…

Az viszont már enyhén szólva is ciki, ha az első dolga a szónok meghallgatása helyett pózolni és interjúkat adni.

Amikor pedig Ercse Kriszta oktatáskutató beszéde alatt beriszálja magát a színpad elé két méterre ölelkezni és szimpatizánsokat csókolgatni egy tucatnyi újságíró kíséretében, az a szónoknak olyan szintű semmibe vétele, hogy ilyet nemhogy egy közszereplő nem engedhet meg magának, de senki más sem.

Az alázatos közszereplői magatartás szerintem ott kezdődik, hogy meghallgatjuk a felszólalók gondolatait, megtiszteljük őket a figyelmünkkel, az interjút kérő újságírókat pedig udvariasan megkérjük, hogy majd a beszédek után tegyék fel a kérdéseiket. Én legalábbis így szoktam csinálni akkor is, ha pár interjú emiatt végül elmarad, de az újságírók, riporterek el szokták fogadni a kérésemet.

Sok-sok tüntetés lesz még ebben az Orbán-rendszerben, ezért is kérem a politikustársaimat a fentiek megfontolására! Tiszteljük meg azokat, akik kiállnak elénk fontos ügyekben! – áll Fekete-Győr kritikájában


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS