Óriási felháborodást keltett s joggal a civilizált magyar állampolgárok körében a Magyar Nemzet volt s a Pesti Srácok nevű kormánytermék jelenlegi munkatársának pedofil-jellegű produkciója…
Pilhál a hétvégi DK-kampánynyitó rendezvényén aljas módon kihasználta Nagy Blanka 18 éves diáklány előnytelen pozícióját, ami minden rövidebb szoknyában ülő nő rémálma.
A Pilhál nevű ezt kihasználva gennyes lélekkel be is fotózott a lány combjai közé sőt: a képet nyilvános illusztrációként tahó híroldalán közölve még úgynevezett cikket is kerített minderről a perverz lelke köré. Erről ennyit.
Az viszont cseppet sem mellékes, hogy Nagy Blanka nem hagyta pironkodva szó nélkül a történteket, hanem nyilvánosan megválaszolta a Pilhál nevű aberrált akcióját. A választ változtatás nélkül közöljük.
„Kedves Tamás!
’jobboldali újságírónak lenni önmagában is morális fölény’
Nem tudom milyen moralitás ez, de remélem a kishúgomnak soha nem lesz ebben része.
Látom vannak gyerekeid.
Látom van lányod.
Szereted?
Feltételezem szereted őt / őket.
Mi lenne ha a te lányod alá fotóztak volna be?
Feltételezem, hogy az illető orrát is eltörted volna.
A morális fölény és a tehetség nem a fidesz oldalán található.
Sokan kérdezik, hogy miért szólalok fel, miért keresem a bajt.
Ő itt Szandra Alíz. ( az utóbbi nevét nekem köszönheti)
A bölcsiben Szandra, otthon Szandrus, nekem “Cecenő(cske)” (így mondja a hercegnőt), Tündér Lala, Babkus, Kisnyuszi, KankaManka ( Kankának hív és mivel ő olyan mint én kicsibe így megkapta a Manka nevet).
Tehát Szandrus idén lesz mennyi is? 4 éves. (Nem is olyan régen a karomban fogtam és örömködtem, hogy született egy pici cuki hugicám akivel majd elmehetek vásárolgatni, aki mellett ott lehetek az első szakításánál, akinek ha lesz párja akkor elmondhatom neki ( mármint a párjának), hogy ha megbántja pórul jár.
Ő az én kis pici cuki hugicám akinek a kedvenc meséje a Barbie valamint a Mása és a medve, a kedvenc dala a Süss fel nap, imádja a rózsaszínt és az édességet.
Ő egy icipici csoda ( a többi testvéremmel együtt).
Plhál
Ez egy Pilhál nevű illető
Tehát azért “keresem a bajt”, hogy amikor ő tinilány lesz (én meg valószínűleg boldog anyuka) akkor a hozzád hasonló tahó parasztok, ne alázhassák meg (amúgy jelentem nem sikerült) csak mert más véleménnyel bír a kormányról és nem szeretne egy olyan országban élni ahol az emberek liszt helyett gyűlöletet tesznek a kenyérbe.
Más ember külsejét kritizálni pedig annyit jelent, hogy már nem tudsz belekötni a mondanivalójába így jössz egy olyan dologgal amiről lehet nem is tehet.
“Nem vagy modell alkat, ne vegyél fel ilyen ruhát”
“Túl kövér vagy”
“Túl sovány vagy”
“Gebe lábaid vannak”
Ezek a mondatok csak olyan emberek szájából hangozhatnak el akiknek valószínűleg önértékelési problémáik vannak és úgy akarnak felülkerekedni ezen, hogy megpróbálnak mást megalázni sikerrel vagy sikertelenül.
Képzeld el én szeretem a kinézetem, szeretem magamat, szeretem azt, hogy olyan vagyok amilyen.
Üzenem minden olyan nőnek, lánynak, csajszinak vagy adott esetben férfinak, fiúnak és pasinak, hogy a szépség mindenkinek más. Valakinek lehet, hogy nem vagy szép, de valakinek pedig te jelented magát a földi gyönyört.
Nem a testalkatától lesz valaki szép. Közhelyes, de ez van.
Ma este kérlek öleld meg nagyon a kislányodat és mondd neki, hogy szereted és mindig vigyázni fogsz rá és ha bárki ilyet csinál vele akkor elkapod a grabancát az illetőnek.
Az én édesapám már sajnos nem teheti meg ezt.”
Forrás: Szabadhír