Szem nem marad szárazon: Lendvai Ildikó megható sorokkal búcsúzik a Notre Dame-tól


Notre Dame romjai - forrás, 24.hu
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 407
    Shares

Istenem, ég a párizsi Notre Dame.

A hatóságok első megállapítása, hogy nem gyújtogatás, hanem a tetőszerkezet felújítása közben valami hiba vagy baleset okozta.

Anyám francia szakos volt: anélkül, hogy akkor még látta volna, gyerekkoromban mesélt és képeket mutogatott róla. Neki ez volt az áhított francia kultúra jelképe. Aztán, még mielőtt felnőttként először Párizsban jártam, kamaszkoromban olvastam Victor Hugó legromantikusabb könyvét a Notre Dame-i toronyőrről. Abban a regényben van: “Eleinte a nőket szerettem, aztán az állatokat. Most a köveket szeretem. A kő ugyanolyan szórakoztató, de nincs benne csalárdság”.

Dehogyisnem. Most a kő, a csodálatos dóm, ami öröknek látszott, akar eltűnni előlünk. Pedig Juhász Gyula azt írta: “A dóm örök vágyával égbe tör fel/ S büszkén dacol.az elmúló idővel,/ Ő a magasság s békesség királya”..

Talán kitart most is. Elvégre 856 éves.Nem a két nagy zömök torony, hanem a tetőn csücsülő kis huszártorony omlott le, amit a 19. századi újjáépítésnél ültettek oda..

A Notre Dame jelképesen is minden út kezdete, itt van a francia 0 kilométerkő. Innen szólt a harang egy új kezdetnek, Párizs felszabadulásakor 1944-ben. Itt őrzik, ha igaz, (de már a többi ereklyével együtt kimentették) Jézus töviskoronáját, amelyet egy pénzzavarban lévő bizánci császár zálogba csapott, de Szent Lajos francia király kiváltotta. Nemcsak turista célpont. nincs párizsi, talán francia sem, aki ne járt volna benne, (Verlaine állítólag erotikus verset is írt falai között, Paul Claudel viszont itt tért meg egy karácsonykor),

Macron elnök azt írta: “Egy egész nemzet felkavarva.. .lángok marnak minket.” Sorra szólaltak meg a világ országainak vezetői. A miénk még nem. Attól félek, abban reménykedik, a hatósági jelentések ellenére később hátha mégis belekeverheti valahogy a migránsblablát. Pedig lehetne óvatosabb a lélekrombolással. A Notre Dame-ot 157 évig építették, és lám, akár egy eldobott gyufaszál villámgyorsan tönkre teheti. Jobb, ha senki sem hadonászik égő gyufával Európa értékei körül.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 407
    Shares

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük