Hatalmas bejelentést tett az MSZP Budapesti elnöke – küszöbön a Fidesz bukása Budapesten

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Dr. Molnár Zsolt nagy bejelentést tett.

Júniusban lesz a budapesti előválasztás második fordulója – mondta Molnár Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában szerda este.
Ezen az LMP és a Jobbik által támogatott független Puzsér Róbert mérkőzhet meg az MSZP-Párbeszéd szövetség, valamint a DK jelöltjével, Karácsony Gergellyel, aki a szocialisták budapesti elnöke a műsorban messze Tarlós István legesélyesebb kihívójának nevezett.

Puzsér Róberttel decemberben megegyeztek egy feltételrendszerben, ehhez tartják magukat, vagyis a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás második köre a baloldali „piros-zöld” pártok által támogatott Karácsony Gergely és a publicista között dőlhet el. A szocialisták számára részletkérdés, hogy valaki csak a második fordulóban csatlakozik a küzdelemhez, az MSZP-nek egy a fontos, hogy végül egyetlen esélyes jelölt álljon szemben Tarlós Istvánnal – hangoztatta Molnár Zsolt.

A párt budapesti elnöke szerint Karácsony messze a legesélyesebb kihívója a jelenlegi főpolgármesternek, nem csak az első fordulós szavazati aránya mutatja, hanem az is, hogy azóta támadások sorozata éri Tarlós István és a Fidesz részéről. „Innen tudjuk, hogy jó úton járunk” – jelezte. „Puzsér Róbertet nem támadja a kormányzati média, nem támadja a főpolgármester, azt gondolom, nem nehéz eldönteni, hogy kit tekintenek valós kihívónak” – fogalmazott.

Ezzel együtt nem csak Puzsért várják a második fordulóban, hanem bárkit, aki úgy gondolja, hogy alkalmasabb jelölt, mint az általuk támogatott Karácsony Gergely. Egyértelművé tette viszont, hogy aki rajthoz áll a második körben, és végül alulmarad a zuglói polgármesterrel szemben, attól azt várják, hogy beálljon mögé, mert csak a legszélesebb körű összefogással van jó esély a változásra, azaz Tarlós István és a Fidesz leváltására a fővárosban.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours