Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP ma bejelentette az egyik EP kampányakcióját, amire a Fidesz balfék módon reagált. Indulhat a balfácánvadászat? És a röhögés a jobboldalon? Öveket bekötni.

Az egyetlen közös listát állító MSZP-Párbeszéd szövetség elindította kampányát.Személyesen fogják elvinni az üzeneteiket a választókhoz annak érdekében, hogy minél több Európa-párti képviselő kerüljön be az Európai Parlamentbe.

Tóth Bertalan, az MSZP EP-listavezetője elmondta, hogy a kampány során több, mint száz települést fognak felkeresni azért, hogy minél több választóval megismertessék a Haza, Szeretet, Európa elnevezésű programjukat.

A piros-zöld szövetség a szociális Európa megvalósítását tűzte ki céljául, amely jelentősen javítana a magyarok életkörülményén is. Ehhez azt akarják elérni, hogy Európában a minimálbér összege 236 ezer, a minimális nyugdíj 95 ezer, a családi pótlék 47 ezer, a termőföldek után járó támogatás pedig hektáronként 95 ezer forint legyen.

Ezek mellett pedig a világrekorder magyar áfát 20%-ra csökkentenék és bevezetnének egy új hallgatói ösztöndíjprogramot. – eddig az MSZP akciója.

Az MSZP a németekkel kötött szövetsége révén nem csak itthun de a német SPD-vel kzösen akciózik, így az MSZP busz nem csak itthon de Európa számos országában is szavazásra buzdítja majd a kivándorolt magyarokat. Nem csoda, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel a Fidesz, hiszen több tízezer a Fidesz miatt kivándorolt is szavazni fog az EP választáson, melynek beláthatatlan következményei lehetnek a kormányra nézve.

Ezért mindent megtesznek annak érdekében hogy megakadályozzák a pártszövetséget, de inkább szánalmas és röhejes sem mint komoly. Sőt mi több órák óta a Fidesz reakcióján nevet a magyar internet.

Az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart – írja a Fidesz.

Az MSZP és a Párbeszéd kampánybusza a bevándorláspárti koalícióba tart. Az ő képviselőik eddig sem a magyar emberekért küzdöttek az Európai Parlamentben, hanem a migránsokért.

Ha már így buszozgatni indulnak az országban, akkor állomásaikon azt is mondják el a magyar embereknek, hogy ők Brüsszelben minden egyes brüsszeli migránspárti javaslatot megszavaztak: a betelepítési kvótát, a migránsvízumot, a migráció legalizálását és ugyanezt akarják folytatni az új Európai Parlamentben is.

Magyarországnak olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége, akik a magyar embereket képviselik Brüsszelben, és nem Brüsszelt Magyarországon


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: