Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csalást sejt a DK.

Korábban már fény derült arra, hogy Palkovics László Innovációs és technológiai miniszter úgy vett fel 800 ezer forintos fizetést kutatóként, hogy valójában évek óta nem jelent meg publikációja.

A minisztérium akkor közölte, miniszterré válása ellenére nem szűnt meg kutatóként működni, de a kutatási tevékenysége csak szakmai tanácsadásra terjedhet ki. Most azonban a Magyar Tudományos Akadémia egy kutatója nyilvánosságra hozta, hogy Palkovics még tanácsadóként sem szerepel évek óta egyetlen publikációban sem.

A Demokratikus Koalíció nem tűri a csalókat, ezért feljelentést tesz Palkovics László minisztert.

Mi, európai magyarok elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy olyan ember nevezze magát Innovációs és technológiai miniszternek, akinek nemhogy tudományos munkája nincs évek óta, de még arcátlan módon havonta több százezer forintot is zsebre tett, miközben a Magyar Tudományos Akadémia a fideszes Palkovics és a kormány jóvoltából komoly anyagi problémákkal küzd.

A valódi hazafiaknak valódi kutatókra és valódi hazai tudományos életre van szükségük, nem pedig érdemtelenül fizetett, hazug miniszterekre!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: