Donáth László // Fotó: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A mi különlegességünk abban áll, hogy demonstrálni tudjuk, vannak értelmes felnőtt emberek, akik nem hajlandók szolgai módon, befogott szájjal, becsukott szemmel asszisztálni ahhoz, hogy az országból egy csoport a saját maga bizniszét csinálja – jelentette ki Donáth László lelkész, az MSZP kezdeményezésére létrejött „bölcsek tanácsának” tagja.

A médiában csak „bölcsek tanácsának” nevezett testület két tagja, Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter és Donáth László evangélikus lelkész volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának péntek esti vendége.

A műsorban elhangzott, hogy mire lehet jó a pártoktól független, köztiszteletben álló jobb- és baloldali személyek által alkotott testület, és mikor van esély rá, hogy valódi funkciót tölthessen be a magyar közéletben.

„Ez az egész egy fölkínálkozás, amiben kettőnkön kívül reményeink szerint még Jeszenszky Géza, és Bod Péter Ákos és Balázs Péter venne részt” – jelentette ki Bárándy Péter.

A volt miniszter hozzátette, akkor tudnak belefogni a magyarországi társadalmi és gazdasági viszonyok bemutatásába, lényegében tehát működni, ha a magyar társadalom nem fideszes részét képviselő pártok és más politikai szerveződések mögéjük állnának. Jelenleg úgy áll, hogy az MSZP az a párt, amely nyitott erre – hangoztatta.

Arra a kérdésre, hogy mi újat tudnak még például a Sargentini-jelentéshez hozzátenni, Donáth László azt felelte, mindenki, aki idejön, és kíváncsi ennek az országnak a működésére, a jogrendjére, az itt zajló valóságra, annak elkerülhetetlen, hogy azokkal beszéljen, akiket ez húsbavágóan érint.

A lelkész emellett úgy fogalmazott, a fent felsorolt személyekből álló testület képes lesz arra, hogy a rendelkezésére álló szűk időben legalább a legfontosabb kérdésekről felvilágosítást adjon az Európai Néppárt ide érkező bizottságának. „A bennszülöttnek a véleménye az azért mindig érdekes” – jelentette ki ugyanerre Bárándy Péter.

„Mi egy percig nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ezek az emberek semmit nem tudnak Magyarországról. A mi különlegességünk abban áll, hogy demonstrálni tudjuk, vannak értelmes felnőtt emberek, akik nem hajlandók szolgai módon, befogott szájjal, becsukott szemmel asszisztálni ahhoz, hogy az országból egy kisebb vagy nagyobb csoport a saját maga bizniszét csinálja. A mi feladatunk bemutatni, hogy mi nincs ezzel rendben” – tette hozzá Donáth László.

Bárándy szerint kizárólag egy pozitív szándék vezérli őket: megismerhető legyen, hogy működik az ország, a fideszes társadalomvezetés a demokrácia, az emberi alapjogok, a piacgazdaság, vagy éppen az erkölcsiség szempontjából.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: