Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alázott az MSZP elnöke.

Mivel a Fidesz elvesztette érdekérvényesítő képességét az Európai Parlamentben, az MSZP-Párbeszéd szövetségre hárul az a felelősség és feladat, hogy a magyar érdekeket ott képviselje – mondta az egyetlen közös EP-választási lista két vezetője, Tóth Bertalan és Ujhelyi István Székesfehérváron pénteken.

De idehaza is a kormány munkáját végzik, említett Tóth.

Meg is magyarázta:

A Fidesz-kormány által hét éve szétrombolt rokkantellátás, több százezer ember megélhetésének helyreállítása érdekében most az MSZP fog határozati javaslatot benyújtani a parlamentnek, pedig ezt a kormánynak kellene megtennie, mégpedig március végéig.

Erre egy magyar alkotmánybírósági döntés és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése is kötelezi a kormányt.

A parlamentben azonban semmilyen előterjesztés nem szerepel erről, „éppen ezért benyújtjuk azt a határozati javaslatot, amely ennek a több százezer embernek a sorsát tudná rendezni. Tehát a kormány helyett elvégezzük a feladatot”- mondta az MSZP elnöke.

Hozzátette: a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által kidolgozott komplex programot nyújtják be, amit több civilszervezet is támogat.
„A szociális Európa erről is szól. Nem lehet több százezer ember kezét elengedni, és nem kehet csak a Fideszhez, a kormányhoz közel álló oligarchákat gazdagítani. Igenis gondoskodni kell a rokkant emberekről!” – hangsúlyozta.

Azért is küzdenie kell a szövetségnek a szociális Európáért, s hogy minél több Európa-párti magyar képviselő kerüljön az Európai Parlamentbe, mert most készül az az uniós költségvetési tervezet, amely meghatározza, milyen és mennyi uniós támogatás kerül Magyarországra a következő hét évben.

„Mi készen állunk arra, hogy Magyarország érdekeit ebben a folyamatban képviseljük” – jelentette ki Tóth.

Figyelmeztetett: miután felfüggesztették a Fidesz jogait az Európai Néppártban, és így képtelen az ország érdekeiért megfelelően kiállni, ha ez a folyamat folytatódik, akkor akár a Magyarországra juttatandó uniós támogatás is veszélybe kerülhet, „és végső soron veszélybe kerülhet Magyarország európai uniós tagsága”.

Ujhelyi István, a párt EP-kampányfőnöke azt emelte ki, hogy a magyar baloldali szövetség programját az európai szocialisták és szociáldemokraták támogatják:

„Miután mi vagyunk az egyetlen olyan magyarországi politikai erő, amelynek a csúcsjelöltje, Frans Timmermans ezeket a vállalásokat ugyanígy képviseli, ezért biztos vagyok abban, hogy mi, az egyetlen közös lista, az MSZP-Párbeszéd listája alkalmas arra, hogy megküzdjön az európai uniós intézményekben ezekért a programokért” – mondta.

Ismertette, hogy egy hét alatt már meg is haladta a tízezret az aláírások száma abban a kampányban, amely hitet tesz az ország uniós tagsága mellett és követeli, hogy Orbán kormánya ne kockáztassa azt.

„Mert ahogy föl lehetett függeszteni Orbán Viktorékat az Európai Néppártban, ugyanígy lehet majd Orbán politikája miatt elveszíteni (…) tagságunkat abban a közösségben, amely a mi jövőnkről szól” – mondta.

Megismételte, milyen elvárásokat fogalmaztak meg az európai intézmények felé:

Minden EU-tagállamban egységesen legyen legalább 750 euró, mai árfolyamon 236 250 forint a havi minimálbér; legalább 300 euró, azaz 94 500 forint a minimumnyugdíj; egységesen legalább 150 euró, vagyis 47 250 forintos a családi pótlék és 300 euró, azaz 94 500 forint a hektáronkénti földalapú támogatás.

Nyilván lesznek országok, ahol magasabb összegek lesznek, „de hogy ez nekünk itthon Magyarországon százezreknek segítene, (…) az biztos”.

„Nagyon határozott követelésként” említette az áfa maximumának csökkentését 20 %-ra.
„Ez itthon nekünk a 27 %-os áfa mellett egy jelentős könnyebbség lenne azoknak az embereknek, akiknek meg kell nézni, hogy a pénztárcájukból minden egyes forintot mire adnak ki. Nem mindegy az az 5-7 % áfakülönbség, amit egy ilyen európai programmal el lehetne érni itthon Magyarországon”.

Megismételte az egységes, minden európai kormányzat által kötelezően biztosítandó egészségügyi alapellátásra vonatkozó követelést és a héten bejelentett, más európai pártnál nem található programpontot: a pályázaton keresztül adható EU-s szociális tanulmányi ösztöndíjat olyan fiataloknak, akik saját országukban tanulnának, de családjuk ezt nem tudja finanszírozni, és nem akarják diákhitellel „eladósítani magukat hosszú-hosszú időre”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: