Korábban még nagy kritikusa volt, mára azonban regionális vezető lett a Rádió 1-nél Halász Gábor.
Ismerős arc tölti be a Rádió 1 regionális vezetői pozícióját, a munkát ugyanis a Barátok közt című RTL-es napi sorozat révén ismertté vált Halász Gábor kapta – írja a Média1.hu.
Halász Gábor 1998 és 2002 között volt látható a műsorban, Hoffer Misit alakította. A színész az eltelt években megfordult a TV2-nél, 2006 óta pedig a Zala megyei Kiskutas polgármestereként is ismert, emellett rádiózik, az elmúlt tíz évben Keszthelyen és Nagykanizsán is ő vezette a Helikon Rádiót.
Halász kinevezése a lap szerint azért is érdekes, mert a helikonos évek alatt a Rádió 1 egyik kritikusaként hallották őt beszélni többen: kifogásolta például a Rádió 1 agresszív terjeszkedését.
A Helikon Rádió az elmúlt években komoly csatát folytatott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával, és még a Kúriára is elment, mert a rádió keszthelyi és kanizsai frekvenciái az akkoriban Andy Vajna vezette Rádió 1-nél landoltak – írta a portál.
Nem hivatalos információk szerint Halász regionális vezetőként a dunántúli területet, vagy annak egy részét kaphatta meg a Rádió 1-nél.
Forrás: HVG
+ There are no comments
Add yours