Kitört a totális háború: Egymásnak esett a DK és az Állami Számvevőszék – itt vannak az ütésváltás részletei


ÁSZ - Fotó: napi.hu
A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Ugyan már korábban megindult az ütésváltás az Állami Számvevőszék és az ellenzéki pártok között azonban most hétvége óta borzasztóan eldurvult.

Gréczy Zsolt a DK képviselője közleményében ment neki az ÁSZ-nak azt állítva, hogy csúnyán elszólta magát az ÁSZ, amikor kijelentette zerintük is a Fidesz EP-kampányának részét képezték a Juncker-plakátok.

Miután Szijjártó Péter korábban beismerte, hogy a kormány Junckeres plakátjai a választási kampány részét képezik, emiatt a DK az Állami Számevőszékhez (ÁSZ) fordult.

Domokos László, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – aki az ÁSZ irányítását kapta feladatául az állampárttól – egy rágalmakban és hazugságokban gazdag levélben válaszolt nekünk, amelyben ugyanakkor elszólta magát.

Mint Domokos írja, “az európai parlamenti választás kampánypénzeinek tekintetében az Állami Számvevőszéknek nincs ellenőrzési hatásköre”. Az ÁSZ tehát a Fidesz szolgai mosdatása közben véletlenül elismeri, hogy a Juncker-plakátokat ő maga is a Fidesz EP-kampányának részeként tartja számon. – írja Gréczy.

Mint fogalmaz: Az ÁSZ nem más, mint a fideszes pártállam egyik végrehajtó szerve, amely magát független intézménynek álcázva mosdatja az állampártot és lehetetleníti el az ellenzéket. Nem fogjuk következmények nélkül hagyni a pártállam kiszolgálását. Küldözgethet az ÁSZ rágalmazó leveleket, hazudozhat és büntetgethet, de az Orbán-rendszer bukása után minden működtetője független bíróság előtt fog felelni a tetteiért.

Ezt persze nem hagyta szó nélkül az ÁSZ, szerintük a törvénysértő DK tovább fenyegeti a Számvevőszéket.

A jogállami normákkal és az európai értékekkel teljes mértékben ellentétes módon a DK tovább fenyegeti és rágalmazza – az állításuk szerint – független Számvevőszéket.













Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője vasárnap újabb vádaskodó kirohanást intézett az Állami Számvevőszék ellen. A DK politikusa az ÁSZ elnökének levelére reagáló közleményében nyíltan megfenyegette az Országgyűlés független közpénzügyi ellenőrző szervét.

A Demokratikus Koalíció 2014-2018. években összesen mintegy 700 millió forint költségvetési támogatásban részesült, továbbá a 2018. évi országgyűlési választási kampányához további, mintegy 200 millió forint közpénzt használt fel.



A Számvevőszék szerint a DK a közpénzek felhasználására, illetve a pártok gazdálkodásra vonatkozó törvényi előírásokat ponton megsértette.

Ezzel el is ülhetett volna a por, de az ÁSZ újabb kihívást intézett a DK-hoz. Mint második közleményükben írják:

A DK és a Jobbik tartsák be a törvényeket! – az Állami Számvevőszék azt javasolja Arató Gergelynek, a Demokratikus Koalíció képviselőjének, illetve Jakab Péternek, a Jobbik képviselőjének, hogy a folyamatos vádaskodás, valamint a közvélemény szándékos félrevezetése helyett dolgozzanak azon, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő pártjuk betartsa a törvényeket.

Az ÁSZ mindenekelőtt leszögezi: az Állami Számvevőszék elnöke nem kérte országgyűlési képviselők “megbüntetését”, az erről szóló híresztelés hazugság. Domokos László a 2019. február 10-én – tehát vasárnap, hivatali időn kívül – az ÁSZ székházánál megtartott demonstráción történtek kivizsgálását kérte levélben az Országgyűlés elnökétől. (Ami ugyanaz – szerk.)

Erre a kijelentésre reagálva Arató Gergely elmonda: Azt javasoljuk Domokos Lászlónak, hogy ha politikai vitákat óhajt folytatni, akkor mondjon le az Állami Számvevőszék elnöki posztjáról és térjen vissza oda, ahova való, a Fidesz-frakcióba.

Ha már szakmailag és erkölcsileg is megbukott, legalább ne rántsa magával ezt a korábban tekintélyes közintézményt.

Végigolvasva az ütésváltást azért mégis csak izgalmas, hogy egy független állami szerv napi politikai kérést csinál és kampányidőszakban viaskodik ellenzéki pártokkal. Aki vak, csak az nem léthatja, mi folyik itt pontosan.


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.



Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük