Megosztom másokkal is:
  •  

Nehéz máshogyan értelmezni a jeleket.

Sajtóinformációk szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy választókerületében legalább 10 ezer olyan, Ukrajnából betelepült magyar állampolgár szerepel a névjegyzékben, akik bizonyíthatóan nem élnek az általuk bejelentett címen.

Jándon még olyan utcában is vannak bejelentkezve, ahol egyébként egyetlen ház sem áll.

Korábban bemutattuk, hogyan működik az ukrán nyugdíjbiznisz.

A magyarországi lakcímre bejelentkezett ukránok, akik soha nem éltek, dolgoztak és adóztak Magyarországon, akár havi 300 ezer forintos nyugdíjért és állampolgárságért cserébe a Fideszre szavaznak.

A Demokratikus Koalíció szerint az ukrán nyugdíjmigráció nem magától működik. A valódi hazafiak felhívják a figyelmet, ehhez tömeges állampolgársági, költségvetési és választási csalást kell végrehajtani.

A DK szerint már rég le lehetett volna zárni ezt az ügyet, ha a helyi fideszes politikusok, polgármesterek, és országgyűlési képviselők nem lennének érdekeltek ennek a szervezésében. Az európai magyarok tűrhetetlennek tartják a nyílt, hatalom által támogatott csalást! – írja közleményében Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese.


Megosztom másokkal is:
  •