Újra elvehetik Czeglédy Csaba szabadságát – nem akárhogyan reagált minderre a baloldali sztárügyvéd


Fotó: HVG.hu
Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 1.9K

A sztárügyvédet nem tudta megtörni a hatalom. Ahogy szabadlábra helyezték azonnal perek sokaságában aratott győzelmet a hatalom felett. Bár a rácsok mögül is nyerte a pereket, úgy tűnik szabadlábon túl hatékony.

Továbbra is korlátozná Czeglédy Csaba szabadságát az ügyészség, ezért fellebbezett a bírósági döntés ellen, amely pár napja megszüntette a baloldali politikus-jogász házi őrizetét. – írja a HVG.

Czeglédy szerint bizonyára kínos számukra, hogy „fideszes gazdáiknak” meg kell magyarázni, miért védekezhet mostantól szabadlábon. Mint megjegyezte, az első szabad hétvégéjén a Balatonhoz ment, nem pedig Mexikóba.



Czeglédy Csaba minderre annyit reagált: Megnyugtatok mindenkit, számítottunk erre. Nyilván nagyon kínos az ügyészségnek, hogy három bíróból álló tanács múlt héten teljesen szabadon engedett, ugyanis az ügyészség érvelésével szemben semmilyen törvényes lehetőség nincsen arra, hogy akár a saját lakásomban is fogságban tartsanak.

Ezeknek én nem fogom rosszul érezni magam.

Gondolom, az ügyészek nem tudják megmagyarázni fideszes gazdáiknak, hogy az ’évtized bűnügyében’ miért mozoghatok már teljesen szabadon, miközben három hónapja még letartóztatásban voltam.

Ebben az ügyben sem mást, sem engem egy percre sem lehetett volna megfosztani szabaddágunktól, így teljesen nyugodtan várom, mit dönt majd az ítélőtábla. Már csak azért is, mert az első szabadon töltött hétvégémen az utam nem Mexikóba, hanem a Balatonra vezetett.

De Ti ezt úgyis tudjátok 🙂








Emlékeztetőül:

A bíróság a kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataimra, a kötődésemre, az eljárás során eddig tanúsított magatartásomra figyelemmel megszüntette velem szemben a kényszerintézkedést.


Na, erre varrjanak gombot a fideszes ügyészek! 😎😇


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 1.9K
  • 1.9K
    Shares

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük