Orbán köpönyegének forgásairól beszélt Ujhelyi – Ezt a bejegyzést jobboldaliaknak nem ajánlom


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 250
    Shares

Kezdetben volt KISZ-titkár, majd radikális Európa-párti liberális, ezt követően középre húzódó keresztény-konzervatív, majd nacio-populista szélsőjobboldali.

Igazán szép és gerincroppantó pályaívet futott be Orbán Viktor, aki a néppárti jobboldalról most épp a hőzöngő Európa-ellenesek táborába kopogtat be. A Magyar Nemzet nevet viselő fideszes pártközlöny már meg is írta, hogy miként kell a rendes kormánypártiaknak viszonyulniuk a dologhoz: pfúj Néppárt, éljenek Salviniék.

’Ennyi’, mondhatnánk amolyan Deutsch Tamásosan. Jó azonban, ha látjuk és tudjuk, hogy kik azok, akik Orbán Viktor és fonnyadó narancsának éppen aktuális elvbarátai. Kik azok, akikkel – Schöpflin György fideszes EP-képviselő óvatlan nyilatkozata óta tudjuk – akár az Európai Parlament működésének blokkolására képes csoportot is készek alkotni.

Íme, ők Orbán Viktor legújabb szövetségesei:

• A görög Arany Hajnal nevű párt, amely vállaltan neonáci, rasszista, homofób és erőszakos, a pártvezetőikkel szemben bűnszervezetben való részvétel miatt indult korábban eljárás, egyik önkéntesük pedig összefüggésbe hozható egy görög előadóművész meggyilkolásával;

• A Finnek Pártja, amely vállaltan Európa-ellenes, egyik EP-képviselőjüket rasszista uszításaiért a finn legfelsőbb bíróság pénzbüntetésre ítélte;



• A holland szélsőjobboldali Szabadságpárt, akik néhány évvel ezelőtt a Kelet-Európából, így Magyarországról érkező munkavállalókkal szemben indítottak lejárató kampányt és hadjáratot Hollandiában.

• Marine Le Pen és pártja, akik kilencmillió eurós hitelt kaptak orosz állami bankoktól, hogy EU-ellenes kampányt folytassanak, és Vlagyimir Putyin szóvivőjének lányát alkalmazzák gyakornokként. Le Penék többmillió eurót sikkasztottak az EP költségvetéséből

– a botrányban 17 EP képviselő és 40 asszisztens volt érintett.

• Az Osztrák Szabadságpárt, akik kezdeményezték az Ausztriában dolgozó magyarok szociális juttatásainak megnyirbálását;

• Nigel Farage és követői, akik Nagy-Britannia történelmének gazdaságilag és politikailag is legbizonytalanabb időszakába sodorták az országot a hazug és álságos Brexit-kampánnyal;

• A belga szélsőjobboldali Vlaams Belang, akik egy nekik nem tetsző bírósági döntés után saját országuk legnevesebb bíráit fenyegették retorziókkal;

• Az olasz Lega Nord, amely Matteo Salvini pártelnök jobbkezének vezetésével 3 millió eurót kapott EU-ellenes kampányra egy orosz állami olajvállalattól, miközben illegális módon nemzetközi olajüzletnek álcázták a tranzakciót.
Ezek a pártok egytől egyig arra szerződtek, hogy szétverjék az európai közösséget.

Orbán új szövetségesei egytől egyig csökkentenék a kelet-közép európai országoknak oly fontos kohéziós és mezőgazdasági támogatásokat, megszüntetnének például kórházi eszközbeszerzéseket támogató programokat, belső határellenőrzéseket vezetnének be, szétvernék a schengeni rendszert és megszüntetnék a szabad munkaerő-áramlást.

Orbánék új elvbarátai az orosz árnyék- és érdekszféra legmegbízhatóbb zsoldosai. Ide vezetett az egykori KISZ-titkárból lett liberálisból lett konzervatívból lett szélsőjobboldali politikus útja. Mindannyiunk tragédiája, hogy magával ránt mindenkit. Ha hagyjuk. Orbánisztán vagy Európa, ez lesz a választás májusban.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharmincharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 250
    Shares

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük