Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Akik arra fogadtak, hogy a Fidesz a Néppárt tagja maradhat, kezdhetnek nagyon izgulni a pénzük miatt.

Selyemzsinór – nehéz máshogy értelmezni Manfred Weber az európai Néppárt frakcióvezetőjének nyílt üzenetét, melyet Orbánnak küldött. Ám Orbánnak sikerült sarokba szorítania önmagát. Nincs kecmec, a Fidesz mostantól nem a sérüléseket kell elkerülje, hanem azt, hogy halálos sebet kapjon.

A német Bulid című hetilapban jelent meg a néppárti frakcióvezető kihívása, melyben tetemre hívja Orbánt és a Fideszt. Közölte:

Egyetlen módja van annak, hogy a Fidesz a Néppárt tagja maradhasson. Három feltételnek kell Orbánnak megfelelnie:

  • Azonnal állítsa le a Brüsszel ellenes kampányát
  • Nyíltan bocsánatot kell kérnie eddigi tetteiért
  • Le kell állítania a CEU elüldözését

Orbánnak két választása van, de mindkettő kínkeserves. Vagy repül az akolból és ezzel bezárul előtte az összes ajtó, vagy betartja a három feltételt, de ebben az esetben súlyos árat kell fizetnie itthon. Be kell ismernie hogy immár 6 éve folyamatosan hazugságban tartja a magyar választókat. Ekkora bizalmi válságot pedig 10 öszödi beszéd sem tudna kiváltani.

Tökös Brüsszel. Vagy lehajtott de betört arccal visszaáll a demokratikus európai sorba a Fidesz, vagy kívül tágasabb. Jelzem a Néppárt tagjai nem fognak könnyeket hullatni.

[poll id=”33″]


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: