Ujhelyit alávaló módon megfenyegette a Fidesz – nem maradt el a politikus válasza


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 1.8K
    Shares

“Azzal, hogy gyáva módon megfenyegettek, csak megerősítettétek: jó úton járunk.”

Üzenem a Fidesznek: megkaptam a fenyegetést, megértettem, de nem törtök meg!

Túl régóta vagyok politikus ahhoz, hogy legyen még, ami meglep a politikai ellenfelek eszközhasználatát illetően. Próbáltak már ellehetetleníteni, mondva csinált ügyekkel félreállítani, akasztották fel az engem ábrázoló bábut a Köztársaság téren, de olyan is volt, amikor a családomat fenyegették. És nem csak szóban, és nem csak arctalan kommenthuszárok.

Megszoktam, hogy a goebbelsi mintán felépített fideszes gyűlöletkeltés eredményeként a magyar közélet olyan szintet ért el, amikor teljesen hétköznapi és elfogadott, hogy hazaárulózva meglökdössenek, amikor babakocsit tolok egy parkban. Megszoktam, hogy az elfoglalt és a narancsos pórázon tartott sajtó nem újságot ír, hanem pártfeladatot hajt végre és nem az igazság érdekli, csak a napi feladat minél hatékonyabb végrehajtása. Ilyen országot épített Orbán Viktor és a Fidesz-maffia.

Arra azonban nem gondoltam, hogy lesz olyan pillanat, amikor párhuzamos csatornákon kendőzetlenül megüzeni a fideszes gépezet: túl bátran állok bele a velük szembeni politikai harcba, az MSZP európai kampányában vállalt vezető szerepem pedig a célkeresztjük közepére helyezett.

Arrogánsan megüzenték az elmúlt napokban, hogy mindent elkövetnek majd, hogy ellehetetlenítsenek; minden rendelkezésükre álló eszközt használni fognak arra, hogy támadjanak, hiteltelenítsenek, magyarázkodásra és számukra fontos eredményként: visszalépésre késztessenek.



Túlzottan is sokat ártok a nemzeti együttműködés orbáni rendszerének, túl harcos és túl hangos szocialistaként az útjukban állok – szólt az üzenet.

Üzenem hát akkor én is a Fidesznek és csatolt részeiknek: megkaptam a fenyegetést, meg is értettem, de mit sem érnek el vele. Jöhet bármilyen karaktergyilkos lejárató kampány (Dobrev Klára is nemrég olvashatta magáról a ’közszolgálati’ médiában, hogy ’a későbbiekben korrupciógyanús ügyekbe keveredhet’), dobhatnak be bármit a propaganda-gépezet hiénáinak, nem tudnak megtörni.

Nem olyan fából faragtak. Tizenéves korom óta a baloldali közösség tagjaként őrzöm és védem az európai értékeket, a szolidaritás és emberség eszméit és küzdök minden olyan rendszer ellen, amely ezeket semmibe veszi. Az elmúlt években pontosan láthatta mindenki, hogy milyen kérlelhetetlen módon ütöm a fideszes rezsimet és leplezem le korrupt lopásaikat, derítem fel és mutatom meg aljas hazugságaikat. Tőlem ezt várhatják a jövőben is.

Írjon majd bármit a kormányzati revolvermédia, mondjon bármit a papagáj-kommandó, folytatom a munkámat. Azzal, hogy gyáva módon megfenyegettek, csak megerősítettétek: jó úton járunk. Részemről ennyi. Találkozzunk a politikai harcmezőn NER-lovagok! Úgyis elbuktok, még ha ma túlerőt éreztek is a kezetekben.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázharminckettedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2019. március 3.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 1.8K
    Shares

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük