Egy emberként gyászol az ország – Mindenki kedvencének a halála váratlanul sújtott le ránk

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Van amikor nagyon nehéz megírni egy halálhírt… Mert…mert az ember annyira szomorú, nem érti miért történt?, miért pont ő?, hogy nem találja a megfelelő szavakat, csak könnyek vannak és végtelen szomorúság…

Szinte bénultak vagyunk a döbbenettől! Miért? Miért pont ő? Nem élhetett volna még?

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család az MTI-vel.

„A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére.

Koós János Kupsa János néven 1937. november 21-én született Bukarestben (az MTI eredetileg tévesen azt írta, hogy a romániai Gyergyószárhegyen: bár a családja valóban ott élt, a szobafestő édesapja éppen a román fővárosban dolgozott, amikor a várandós felesége meglátogatta, és ekkor indult el a szülés).

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Jani bátyánk, béke poraidra! Részvétünk a gyászoló családnak!

Forrás: 24.hu / Index / BalraMagyar


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours