Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A miniszterelnök gazdasági évnyitót tartott a Kereskedelmi- és Iparkamaránál. Ez azért jó, mert Parragh László addig sem ért rá oktatással foglalkozni. De a beszéd is gyönyörű volt.

Orbán elmagyarázta, melyek azok a jellegzetes magyar tulajdonságok, amelyek csak akkor jönnek elő, ha jól mennek a dolgaink. Ilyen pl. az összetartás hiánya: “Amíg baj van, összekapjuk magunkat, de ha nincs, elkezdünk mocorogni. Mindenki valaki lett, és mindenki elkezd mocorogni. Jönnek a fölösleges konfliktusok.”

Tényleg rémes, ha egy nép ilyen sajtkukac. Az országvezető szépen mindenkinek megmutatja a helyét, de nem bírunk nyugton maradni, rögtön elkezdünk mocorogni. Szegény kezdheti elölről a rendrakást.

Szerencsére mégis fényes jövő áll előttünk. A kormányfő kitűzte a célokat, amelyeket irányításával 2030-ig el kell érnünk. Az Európai Unió 5 legjobban élő és legversenyképesebb országa közé kell kerülnünk.

Erről még Parragh László is óvatos kételyeket fogalmazott meg, de én tudom, hogy sikerülni fog, még hamarább is.

Egyszerűen csak mindnyájunknak fejre kell állnunk. Jelenleg tudniillik e területeken az utolsó 5 között vagyunk, na de majd ha fordítva nézzük!

Sajnos a kollektív fejreálláshoz is kell egy pici elmozdulás. De csak átmenetileg. Utána aki jót akar, ne mocorogjon!

Nehogy jöjjenek a fölösleges konfliktusok.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...