gyász - Fotó: medium.com
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hosszas betegeskedés után, túl fiatalon hunyt el a kiváló sportember, a volt polgármester…

 

Rátonyi Gábor 2002 és 2006 között volt a XIV. kerület polgármestere – a Fidesz, az MDF és az MKDSZ jelöltjeként győzött –, 2006 és 2010 között pedig a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-frakció tagja.

Kiemelkedő sportedzői, sportvezetői és társadalmi szerepvállalásának elismeréseként 2017-ben Budapestért díjban részesült.

Rátonyi Gábor szülővárosában, Esztergomban kezdett úszni, majd 1966 és 1972 között a BVSC színeiben versenyzett, országos bajnokságot egyszer nyert. Egy évig vízilabdázott, majd 1973-ban a Pécsi MSC-ben öttusázni kezdett, végül 1976 és 1981 között a Csepel SC versenyzője volt. Háromtusában magyar bajnok, az öttusa-válogatottal pedig Európa Kupa-győztes volt.

Pályafutása befejezése után a Magyar Öttusa Szövetség szakfelügyelője, majd a BVSC úszóinak vezetőedzője lett, később pedig a Budapesti Honvéd SE öttusa- és úszószakosztályának igazgatójaként, illetve az öttusa-válogatott úszóedzőjeként tevékenykedett.

Tagja volt a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Öttusa Szövetség elnökségének, a Wesselényi Miklós Sportközalapítványnak pedig alelnöke volt.

Rátonyi Gábor – Fotó: Zugló.hu

Béke poraira! Részvétünk a gyászoló családnak.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: