Komjáthi Imrét viszik a kórháza
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komjáthi Imre az MSZP alelnöke a napokban kapta meg a BRFK határozatát, vagy fizet, vagy közmunkára megy, vagy börtön. Az 5 gyermekes édesapa pedig döntött.

Komjáthi Imre a Munkát Kenyeret Tisztességes Béreket egyesület vezetője, valamint az MSZP alelnöke a mai nap folyamán vehette kézhez a BRFK határozatát, mely alapján akár 10 nap elzárás is várhat a politikusra, mert tavaly decemberben nekirontott a rendőrsorfalnak a budapesti Kossuth téren, miután a rend őrei lezárták a tüntetők előtt a nemzet főterét.

Ekkor a szocialista politikus, tiltakozásul a Rabszolgatörvény elfogadása ellen a Kossuth tér előtt felállított színpadról azt javasolta a térre igyekvő több ezer embernek, hogy foglalják vissza a teret, majd vörös zászlóval a kezében a rendőrsorfalnak rohant.

A rendőrség határozatata szerint vagy megfizet 50 ezer forint rendbírságot, vagy 60 óra közmunkát végez vagy 10 nap elzárást kap.

Most videóban üzent a politikus.

A politikus döntött. Mint fogalmaz:

Ezeknek egy fillért sem vagyok hajlandó fizetni.

Komjáthi azt mondta a videóban, hogy mivel korábban is fizikai munkásként dolgozott valamint évekig volt társelnöke a közmunkás szakszervezetnek a munkát választja. 

“Nem idegen tőlem a fizikai munka a közmunka” – mondja Komjáthi. A politikusnak azonban van egy kérése:

Arra kérem azokat az embereket akik szembe akarnak szállni a NER-el, hogy ne féljenek. Ne féljenek, mert ha félnek a gyermekeink már szavakból sem fogják azt a szót ismerni, hogy SZOLIDARITÁS.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: