Hatalmas botrány van, tízezrek háborodtak fel: A itthoni magyarnak nem jár az, ami a határon túliaknak

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Látszik, hogy a Fidesznek mi a fontos.

Tényleg botrány van. Miközben a Fidesz itthon megszüntette a lakástakarékok állami támogatását, addig a Vajdaságban fejenként 3 millió 300 ezer forintot ad házvásárlásra.

Ehhez nem kell önrész, nem kell hozzá semmit befizetni, nem kell hozzá takarékoskodni, a kormány 3 millió 300 ezer forint ingyenpénzt ad a Vajdaságban bárkinek a magyar adófizetők pénzéből.

A DK törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a kormány ugyanezt megadja a Magyarországon élőknek is, hogy a magyar adófizetők, akiknek a pénzéből ez működik, ne legyenek alsóbbrendű állampolgárok.

A fideszes képviselők tegnap a parlament Gazdasági bizottságában leszavazták ezt.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen és gyalázat, hogy éppen azok nem kapnak majd 3 millió 300 ezer forintot házvásárlásra, akik ezt a programot fizetik. Nem a határon túliak támogatásával van a bajunk, hanem azzal, hogy a magyar adófizetők közben nem részesülnek ebből.

Ez a kormány tavaly az évi mindössze 72 ezer forint állami támogatást fizető lakástakarékokat is megszüntette. Nekünk, magyar adófizetőknek 72 ezer forint sem jár, de a határon túliak 3 millió 300 ezer forintot kapnak a pénzünkből minden előtakarékoskodás nélkül.

Ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz határon túli szavazatvásárlásra költi a magyar adófizetők pénzét, akiket csak fejőstehénnek, alsóbbrendű állampolgárnak tart. – írja közleményében a Demokratikus Koalíció


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours