Nem bírnak vele: Czeglédi Csaba nekiment a Fidesz öklének – gyűrűzik a botrány


Fotó: HVG.hu
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 1.7K
    Shares

Megküldte rendesen a Fideszes politikust!

Budai Gyula, akire bármelyik mesefilmben gondolkodás nélkül ráosztanák a gonosz kis törpe szerepét, azzal haknizik már lassan másfél éve a sajtóban, hogy szegény Kunhalmi Ágin keresztül finanszíroztam az MSZP kampányát 2014-ben, ráadásul én kezeltem az MSZP és a DK kampánypénzeit, jelentsen ez bármit is – írja hétfői Facebook-bejegyzésében Czeglédy Csaba.

Ahogy bejegyzésében Czeglédy Csaba fogalmaz, „a múlt héten a jobbos sajtó azon örömködött, hogy Kunhalmi Ági Budai Gyula elleni feljelentését jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék, helybenhagyva a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú végzését.”

Czeglédy szerint hazudtak, mert a Fővárosi Törvényszék nem azért utasította el a feljelentést, mert igazat mondott Budai Gyula, hanem, mert szerintük Budai általuk elbírált szavai valóságuk esetén sem lennének alkalmasak büntetőeljárás megindítására.

A bíróság még azt is leírta végzése indokolásában, hogy Budai Gyula az idézett kijelentésével nem vádolta meg Kunhalmi Ágnest törvénybe ütköző cselekmény elkövetésével.

A házi őrizetben lévő politikus nem ért egyet az indoklással. Ugyanis Budai a TV2-nek adott interjúban – miközben a képernyőn ott virított, hogy „Csalnak és ez most kiderült” – arról beszélt, hogy Czeglédy eltüntetett 6,3 milliárd forintot, ezt a pénzt a nyomozóhatóság nem találja sehol, és teljesen egyértelmű, hogy ennek a pénznek az MSZP és a DK pártkasszájában kell lennie.



Majd Budai Gyula azzal folytatta, hogy a megvádolt politikus 2014-es választások előtt találkozott Kunhalmi Ágnessel, aki szerinte ekkor már az MSZP budapesti elnöke volt (ami nem igaz, mert 2014 júliusában választották meg!), és vele megegyezett a párt kampányának finanszírozásáról, sőt, még pénzt is adott át neki.

Budai Gyula szerint tanú is van erre, amiről azonban pont ezen a héten fog kiderülni, hogy természetesen nem igaz – jegyzi meg Czeglédy, aki szerint csak azért nem adtak zöld utat a Budai elleni büntetőeljárásnak, mert a törvényszék arra az álláspontra jutott, hogy ő szabályos módon adott kampánytámogatást Kunhalmi Ágnesen keresztül az MSZP-nek, hiszen azt semmi nem tiltja, hogy egy magánszemély pártot támogasson.

„Vajon – fentieket figyelembe véve – a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája és a Fővárosi Törvényszék három bíráján kívül gondolja bárki is, hogy Budai Gyula az MSZP és a DK törvényes támogatásáról beszél már másfél éve?” – teszi fel a kérdést.

„Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy számos sajtópert nyertem meg, ugyanis valótlanul állította a jobbos sajtó, hogy pénzt adtam volna Kunhalmi Áginak, vagy bárki másnak. Az aljasság csupán az, hogy a kormánypárt és az ügyészség tőlem Budai és a jobbos sajtó állításainak alátámasztását várták. Ha én is hazudtam volna, nem raboskodtam volna másfél évig.

Forrás: Hírklikk

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen
  • 1.7K
    Shares

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük