Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Itthon ugye vádat emeltek Czeglédy Csaba és a Humán Operátor Zrt. vezetői ellen, közben az EU bírósága kimondta: a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget nem lehetett volna visszamenőlegesen büntetni a fordított adózás elmulasztása miatt.
Elkaszálta a magyar adóhatóság Czeglédy-ügyben hozott döntését az Európai Unió Bírósága. A NAV és a Czeglédy Csaba cége, a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Humán Operátor Zrt. között jogvita alakult ki, mivel az adóhatóság a fordított adózás elmulasztását kérte számon a vállalkozáson – és pénzügyi szankciókat is bevetett velük szemben.

A cég azonban megtámadta a döntést, ezért az ügy előbb a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, majd az uniós testületnél kötött ki. Az európai bíróság most kimondta, a NAV-nak nem lett volna joga a szankciók alkalmazásához. Indoklásukban azt is kifejtik, miért.

Az áfával kapcsolatos főszabály ugyan az egyenes adózás, de az egyes államok kérhetik az ettől való eltérést, főleg az adócsalás kivédésére hivatkozva. Így tett Magyarország, amikor a fordított adózás elfogadását kérte az uniótól a munkaerő-kölcsönzés esetében is, kérvényében pedig bevezetési időpontként 2015 január 1-i időpontot jelölte meg.

Csakhogy a témával foglalkozó tanács majdnem egy évvel később, 2015. december 11-én értesítette arról a kormányt, hogy ezen a gazdasági területen is elfogadják a fordított áfa bevezetését. Mivel az uniós határozat nem tartalmazott kezdési időpontot, a változás akkor lépett életbe, amikor a döntésről az országot értesítették – érvelt a bíróság. Ez perdöntő megállapítás a NAV és a Humán Operátor Zrt. vitájában, mert a céget visszamenőleges hatállyal nem lett volna szabad büntetni a fordított adózás elmulasztása miatt.

Eközben itthon Czeglédy és 20 társa ellen különösen nagy értékű csalás miatt zajlik ügyészségi eljárás: a Csongrád Megyei Főügyészség február 4-én emelt vádat a volt szocialista politikus és társai ellen, akiket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével (6,2 milliárd forint), valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolnak.

„A bűnszervezet által folytatott módszer szerint a döntően diákmunka közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget” – állítja a vádhatóság.

Az európai bíróság döntése azonban épp az utóbbi állítást, a bevallási kötelezettség elmulasztását teszi kétségessé.

A fentiekből tisztán látszik, hogy Magyarország rég nem jogállam, rég nem része az EU-nak. Ahol jog van, de a kötelezettségek vállalása már büdös, az nem Európa, hanem valami teljesen más…

Czeglédy Csaba

Nyilvánvaló az, hogy idehaza Czeglédy ellen a fasiszta diktatúrákban szokásos koncepciós eljárás folyik . A fasiszták nem tűrik maguk mellett a konkurenciát azt még csírájában brutális módszerekkel elfojtják.

Forrás: Népszava / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: