Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Önálló vélemény nem létezik a Fidesznél, kritikus vélemény meg egyenesen bűn!

Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának elnöke az MTI-n keresztül szűkszavú közleményben tudatta lemondását nem sokkal azután, hogy a Behir.hu-nak adott interjújában bírálta a kormánypárti média működését, mondván csak rémisztgetik az embereket, miközben szerintük a kormánynak csak jó döntései vannak. Varga azt is elismerte, hogy ő is szívesebben olvas ellenzéki lapokat, mert azokat igényesebbnek tartja.

A 24.hu úgy tudja, Varga Istvánnak hétfőn Rogán Antal kabinetminiszter tolmácsolta a kegyvesztettségéről szóló politikai döntést, ugyanis Orbán Viktor környezetében nagyon komoly felháborodást keltett a Behir.hu-n hétfőn délután megjelent Varga-interjú.

Rogánék nem tartották megbocsáthatónak, hogy a jobboldali médiaalapítvány főnöke olyanokat mondjon, hogy a kormánykritikus sajtó messze igényesebb, jobb minőségű, mint a kormányoldal sajtótermékei.

Szóval adott hogy Varga István, mint keresztény, konzervatív, Fidesz érzületű ember, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke mit gondol a Habonyi szennyáradatról! Ellenzéki lapok olvasásával kezdi a napot, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatást kapjon! Mennie is kellett… Ez a történet többet mond ezer szónál is…

Azért ez tragikus, szégyenletes és nevetséges, hogy 30 évvel a rendszerváltás után Magyarországon EURÓPA közepén egy Fidesz párt un. médiaholdingba egységes cenzúra felügyelet alá helyez közel 500 médiumot. Szerintem ott ahol ezt meg lehet tenni ott fasiszta diktatúra van.

 

Már az önmagában más uniós országban elképzelhetetlen, hogy egy 500 tagú kormányzati felügyelet alatt álló propagandakonglomerátumot- vélhetően lopott közpénzből- létrehoznak, stróman okkal, azt átcsoportosítják ide oda, a miniszterelnök kézi vezérli, és egyetlen feladata a nyalás. Mert másutt is vannak ilyen olyan szimpatizáns sajtótermékek, de ezt nem is engedhetik meg maguknak, mert a piacról élnek, és nem állami köldökzsinóron, és ha nem akarják kicsinálni magukat a fake newsokat is mellőzik, emezek meg csak azt tolják, plusz ami család érdeke, ha kell lejáratnak bárkit, ha kell hazudnak- azt mindig kell- , bármi, ez _Európában páratlan.

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: