Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Mintaértékű pert veszített a hatalom.

Természetesen normális országban lehetetlen lenne, hogy a köz tájékoztatására szolgáló Magyar Távirati Iroda nemes egyszerűséggel mondvacsinált indokok miatt megtagadjon ellenzéki közlemények kiadását, mert annak tartalmával nem ért egyet, ám csak a múlt évben számtalan ilyen eset történt.

A rendszer Janus arcúságát mutatja azonban, hogy – szemben az ellenzéki közleményekkel – kritika nélkül automatikusan kiadják azonbana  kormányzati közleményeket.

Még akkor is, ha ordas hazugságok állnak azokban. Erről szólt az a per, melyet a Magyar Helsinki Bizottság indított az állami hírszolgáltatóval szemben. A civil szervezet még 2017 decemberében indított sajtó-helyreigazítási pert „az MTI Országos Sajtószolgálata által közzétett, a Kormányzati Kommunikációs Központtól származó hazug és sértő közlemény miatt”.

A bíróság pedig most döntött és földbe döngölte az állami hírszolgálatot. Elmarasztalta azt, méghozzá jogerősen.

„A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban meghozott elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az OS-en közzétett közleményekért az MTI is felelősséggel tartozik, és valótlan közlemények esetén helyreigazításra kötelezhető.

A később másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezzel egyetértett, és helyreigazításra kötelezte a közmédiát, akik ezt követően a Kúriától kérték a precedens értékű ítélet felülvizsgálatát. A tegnap kézbesített felülvizsgálati ítélet azonban fenntartotta a jogerős döntést, és ezzel eldőlt: mindenféle felelősség nélkül az MTI OS sem terjeszthet valótlan tényeket” – áll a bizottság honlapján.

A Helsinki Bizottság érvei szerint ha az MTI cenzúrázza a közleményeket, válogat közöttük, akkor a valótlan tényeket tartalmazó közleményeket is kötelesek helyreigazítani. Az MTI viszont úgy látta, hogy ők nem szerkesztik a közleményeket.

A bíróság a Helsinkinek adott igazat, úgy döntöttek, hogy az MTI-nél szerkesztést végeznek, felelősek a közlemények tartalmáért, ezért a helyreigazításra vonatkozó szabályok rájuk is érvényesek.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS