Hajtóvadászat: Ki fogják nyírni a DK-t is?


2017. március 4. Demokratikus Koalíció tisztújító ülése, Gyurcsány Ferenc pártelnök. Fotó: Tóth Gergő
Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 2.8K

Minden jel szerint a Demokratikus Koalíció lehet a következő áldozata a kinyírási hullámnak, legalábbis a sajtóhírek erre engednek következtetni.

Áldozattá válhat a DK, legalábbis azok alapján amit a mai napon az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kiadott közleményt. A közelmúltban ugyanis egymásnak esett a politikai párt és az állami hivatal. Úgy tűnik a hivatal most visszaüt a pártnak.



Az történt ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció a hétvégén lemondásra szólította fel az ÁSZ elnökét, mivel a párt szerint a számvevőszék “politikai megrendelésre” bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ÁSZ az elmúlt hetekben és hónapokban megmutatta azt, “milyen az, amikor egy papíron független állami szerv mégsem független szervezetként működik”. A számvevőszék “politikai megrendelést látszik teljesíteni, amikor úgy tűnik, hogy a célja az ellenzéki pártok ellehetetlenítése” – fogalmazott.

Válaszul a számvevőszék a mai napon közölte a Demokratikus Koalíció gazdálkodásában feltárt törvénysértésekért, szabálytalanságokért, illetve azok törvényben rögzített jogkövetkezményeiért a pártot terheli a felelősség.

Egyben megismétlik, hogy “az ÁSZ független a pártpolitikától, nem vesz részt a kampányküzdelmekben, ellenőrzési tevékenysége során nem mérlegel pártpolitikai szempontokat”.

A napokban vált világossá, hogy a Jobbik eddigi bírságainak száma elérte az 1 milliárd forintot ezért a közeljövőben a párt feloszlató kongresszust hívott össze, mely vége akár a Jobbik megszűnése is lehet. Ez várna a DK-ra is? Ha így haladunk…








 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 2.8K
  • 2.8K
    Shares

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük