Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP alelnöke, Szanyi Tibor EP-képviselő is hozzászólt az Európai Parlament mai plenáris ülésén, amely a jogállamiság és az alapjogok magyarországi helyzetét a tavaly szeptemberi Sargentini-jelentés vitája után néhány hónapon belül immár másodszor vette górcső alá.

A téma ismételt napirendre tűzését a testület a nagy többséggel elfogadott parlamenti jelentésben élesen bírált helyzet további romlása, az Orbán-kormány által elkövetett, vagy eltűrt újabb jogsértések indokolták, különösen a CEU kiszorítása, az igazságszolgáltatás, valamint az ellenzéki képviselőket ért erőszak okán.

Szanyi Tibor szerint a magyarországi helyzet nem csak hogy romlott, de az Orbán-rezsim tovább lépett a jogállam lebontásában: eszközei között megjelent a politikai ellenzékkel szembeni leplezetlen fizikai erőszak.

„Európai demokráciákban példátlan, szinte hihetetlen jelenet, de saját szememmel láttam, mert jelen voltam: A magyar köztelevízió épületében a politikai ellenőrző munkájukat jogszerűen végezni próbáló ellenzéki parlamenti képviselőket a hatalom utasítására fegyveres őrök – valójában verőemberek – ütlegelnek, kínoznak, majd az épületből durván, szó szerint kidobnak.

Majd ugyanez a hatalom – az Orbán pártjából kinevezett, azt készségesen kiszolgáló főügyész révén – mindezt nem minősíti törvénysértőnek, sőt, a diktatúra végtelen cinizmusa jegyében még a bántalmazott politikusokat vádolja meg” – számolt be képviselőtársainak a magyar politikus.

Szanyi Tibor szerint sok más példa mellett ez a gyalázat is arra utal, hogy a Sargentini-jelentés után Orbán diktatúrája végképp gátját vesztette és immár nem csak semmibe veszi az európai értékeket, de kifejezetten provokálja az EP-t, s nem mellékesen: ezáltal az orbáni kleptokrácia kiépítését évek óta – akarva-akaratlanul – finanszírozó EU-t és tagállamait.

A magyar kormánynak a plenáris ülés napirendje kapcsán kiadott nyilatkozatára utalva Szanyi Tibor emlékeztette képviselőtársait:

„Ugyanez a gátlástalanság és a cinizmus jelenik meg abban is, hogy Orbán azt üzeni az európai törvényhozóknak: jelentéktelenek, vitára érdemtelenek, egyébként is Soros György zsoldjában állnak, ám néhány hónap múlva úgyis eltűnnek, hogy a hozzá hasonló populisták vehessék át helyüket az EP-ben és az európai intézmények élén.

Azt hiszem, ez az – eszelős, de annál veszélyesebb – kirohanás önmagában is figyelmeztet: európai demokratákként, az Unió értékei iránt elkötelezett képviselőkként közös felelősségünk, hogy választóink segítségével májusban végképp letöröljük a cinikus vigyort az Orbán-féle mini-diktátorok és egyéb szélsőséges nacionalisták arcáról”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: