Andy Vajna és Orbán Viktor- Fotó: OV közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem! Nem lettem Vajna-rajongó és továbbra is ugyanazt gondolom a néhai filmügyi producerről és kaszinótulajdonosról, mint eddig. Eladta magát a NER-nek és gyomorforgató, amit az általa működtetett sajtóorgánumoknál műveltek.

Halálával Andy nem lett szent. Nem kell rajongani érte, nem kell azt mondani, hogy: na jó, de Hollywood pápája volt, mert nem. De tényleg, halálában hagyjuk békén. Ismert magyar mondás a halottról jót vagy semmit.

Akkor is felháborodnék, ha K. Kovács Kettő sírjáról tulajdonítanának el dolgokat és ez így normális. Ezért vagyok mélységesen felháborodva, mikor azt olvastam a Bors-ban, hogy:

Alig helyezték végső nyugalomra Andy Vajnát, a temetői tolvajok  máris fosztogatják a sír környékét.

Andy Vajna végső nyughelyét rengeteg turista és rajongó látogatta a nap folyamán, ugyanakkor voltak olyanok is, akik úgy fest, nem csak azért érkeztek, hogy leróják tiszteletüket a legendás filmproducer előtt.

A Bors beszámolója szerint ugyanis a szivarok közül – melyeket a producer olyannyira szeretett, így a búcsúztatáson is fontos szerepet kaptak – többet is elloptak.

A lap szerint

az értékesebb, drágább darabokat tulajdonították el, a kár nagyjából félmillió forint lehet.

A Bors munkatársai emellett két rejtélyes alakot is felfedeztek, akik szemmel tartották őket és közel fél órán át sétálgattak a virágokkal borított sír körül.

A lap ezt követően felkereste a temető igazgatóságát, kérdéseikre azonban majd csak később tudnak válaszolni, annyit viszont sikerült megtudniuk: a temetés óta sincs megerősített őrség a Fiumei úti sírkertben és a virágok addig maradnak a Andy Vajna sírhelyén, amíg el nem kezdenek hervadni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: