Elképesztő számok – bombasiker az előválasztás


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Hatalmas siker a budapesti előválasztás.

Folyamatosan tömegek állnak sorban a közterületi sátraknál és tele vannak a pártirodák. Az ellenzéki előválasztási folyamat első fordulójában a szavazók arról döntenek, hogy Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba legyen a baloldal közös jelöltje. Az ellenzék célja, hogy pusztán egy ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével és ez a jelölt ne valami háttéralkuk alapján álljon össze, hanem a budapestiek döntése alapján.



A folyamat második fordulójában pedig a megválasztott baloldali jelölt mérkőzik meg az ellenzék más pártjainak jelöltjeivel. Komoly a tét, ugyanis a jelek szerint hatalmas győzelmet arathat az ellenzék a fővárosban, abban az esetben, ha egységes az ellenzéki fellépés.

Természetesen mi is részt vettünk az előválasztáson. Azt természetesen nem áruljuk el, hogy kire szavaztunk, viszont a helyszínen megtudtuk, hogy tegnap óta csaknem 50%-al nőtt a résztvevők száma.

Míg tegnap este 10 ezer budapesti vett részt az előválasztáson, addig ma már átlépte az előválasztók száma a 15 ezer főt.

Ha ebben az ütemben halad, estére meglesz a 20 ezer résztvevő. Itt valami most tényleg megmozdult.

Aki még nem vett részt az előválasztáson az megteheti a nagyobb közterületi csomópontokon, mint:

  • Blaha Lujza tér (a buszmegállók mögött)
  • Móricz Zsigmond körtér (a metrókijáratnál)
  • Széll Kálmán tér (a metrókijáratnál)
  • Nyugati tér(az óra alatt)
  • Örs vezér tere (a Sugár és az Ikea között)
  • Fő tér (XV. kerület)
  • Görgey Artúr tér (Csepelen, az SZTK-nál)

Vagy az ellenzék fővárosi irodáiban, ami tanácsos is, hiszen rendkívül leterheltek a közterületi sátrak:








Párbeszéd, Zöldike Klub, I. ker, Mária tér Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek 16:00-20:00

MSZP II. kerületi irodája, II. kerület Fazekas utca 19-23 Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 10:00-18:00, Szombat-Vasárnap: 9:00-12:00


MSZP III. kerületi irodája III. kerület Mókus utca 1.  Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő, Szerda: 14:00-19:00, Kedd, Péntek: 8:00-19:00, Csütörtök: 15:00-19:00, Szombat-Vasárnap: 8:00-12:00

Párbeszéd, Szabó Tímea országgyűlési képviselő irodája 1., III. kerület, Pethe Ferenc tér 1. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek 16:00-20:00

MSZP Újpesti irodája,  IV. kerület, Templom utca 6.  Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 11:00-19:00, Vasárnap: 9:00-12:00

MSZP Belvárosi irodája, V.kerület, Deák Ferenc utca 21. (az udvarban) Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 8:00-18:00, Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP Terézvárosi irodája, VI. kerület, Andrássy út 79. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 11:00-18:00, Szombat: 11:00-17:00

MSZP Erzsébetvárosi irodája, VII. kerület, Erzsébet krt 40-42. / Dob utca 65.  Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Csütörtök: 10:00-17:00, Péntek: 10:00-14:00

Utcai szavazósátor Józsefváros, VIII. kerület, Blaha Lujza tér, a buszmegálló mögött Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat 9:00-19:00, Vasárnap 9:00-12:00

MSZP Ferencvárosi irodája,  IX. Toronyház utca 3/b. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 8:00-18:00, Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP Kőbányai irodája, X. kerület, Kada u. 120. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 12:00-19:00, Szombat: 8:00-19:00, Vasárnap: 9:00-12:00

MSZP Újbudai irodája,  XI. kerület Mérnök utca 40. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 10:00-18:00, Szombat-Vasárnap: 9:00-12:00

Utcai szavazósátor Újbuda, XI. kerület Móricz Zsigmond körtér Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat 9:00-19:00, Vasárnap 9:00-12:00

MSZP Hegyvidéki irodája, XII. kerület Kiss János altábornagy utca 42-44.  Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 9:00-17:00, Vasárnap: 9:00-12:00

MSZP XIII. kerületi irodája,  XIII. kerület, Tahi utca 72. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 8:00-19:00 Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP XIII. kerületi irodája,  XIII. kerület, Ipoly utca 3/b. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 8:00-19:00 Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP Zuglói irodája,  XIV. kerület Rákosfalva park 1-3. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 10:00-18:00, Vasárnap: 9:00-12:00

Utcai szavazósátor Zugló , XIV. kerület Örs vezér tere, az orvosi rendelő előtt, két áruház között Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat 9:00-19:00, Vasárnap 9:00-12:00

MSZP XV. kerületi irodája, XV. kerület Eötvös utca 8. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 10:00-16:00, Szombat-Vasárnap: 9:00-12:00

Utcai szavazósátor, XV. kerület, Újpalota, Fő tér Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat 9:00-19:00, Vasárnap 9:00-12:00

MSZP XVI. kerületi irodája, XVI. kerület Rákosi út 214. (bejárat a Mátyás király út 67 felől.) Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 14:00-19:00, Vasárnap: 9:00-12:00

MSZP XVII. kerületi irodája, XVII. kerület Péceli út 239. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 13:00-19:00, Szombat: 8:00-19:00, Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP XVIII. kerületi irodája, XVIII. kerület Üllői út 337. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 9:00-18:00, Szombat: 9:00-14:00, Vasárnap: 9:00-12:00

MSZP Kispesti irodája,  XIX. kerület, Ady Endre út 150. (bejárat a Kossuth L. u. 50. felől)) Szavazó helység nyitvatartása:  Hétfő-Péntek: 9:00-18:00, Szombat: 8:00-14:00, Vasárnap: 8:00-12:00

Párbeszéd tere, XIX. kerület, Ady Endre út 89. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek 16:00-20:00

MSZP Pesterzsébeti irodája, XX. kerület, Ady Endre utca 84/A. I. em. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat: 8:00-19:00, Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP Csepeli Képviselői Iroda,  XXI. kerület, Árpád utca 1., (Csepeli Munkásotthon) Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 8:00-19:00, Szombat-Vasárnap: 8:00-12:00

Utcai szavazósátor, XXI. kerület, Csepel, Görgey Artúr tér Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Szombat 9:00-19:00, Vasárnap 9:00-12:00

MSZP Budafok-Nagytétényi irodája,  XXII. kerület, Kossuth Lajos utca 19-23. I.em. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 8:00-18:00, Szombat: 8:00-18:00, Vasárnap: 8:00-12:00

MSZP Soroksári irodája,  XXIII. kerület Grassalkovich út 85. Szavazó helység nyitvatartása: Hétfő-Péntek: 10:00-16:00, Szombat: 9:00-12:00, Vasárnap: 9:00-12:00

Minden további részletet a www.elovalasztas2019.hu weboldalon talál!


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük