Balatoni nyaralás - Fotó: NLC
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A magyarok fele nem engedheti meg azt a luxust, hogy nyaraljon. A “boldogabbik” felének meg megy az adata a Fideszhez…

Bárkiről kikérhetnek adatokat a hatóságok a hazai szálláshelyektől egy törvénymódosítás értelmében. A szállásadóknak ugyanis kötelező lesz feltölteni a vendégek adatait egy központi rendszerbe, amelyben szabadon kutakodhat a rendőrség – így megtudhatják, ki, hol, hány napot szállt meg.

2019-ben élesben is működni kezd a turizmus törvény novemberben elfogadott módosítása, amelynek eredményeként napra pontosan nyomon lehet majd követni az emberek mozgását, ha szálláshely-szolgáltatást vesznek igénybe.

Egy a törvényt kiegészítő kormányrendelet szerint ugyanis a már működő szállodáknak legkésőbb június 30-ig, a panzióknak szeptember 30-ig, a kempingeknek, üdülőházaknak, közösségi szálláshelyeknek és a magán szállásadást is magába foglaló “egyéb szálláshelyeknek” pedig december 31-ig kell regisztrálni magukat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által üzemeltetett Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál.

Ennek keretében a szállásadóknak telepítenie kell az úgynevezett “szálláshelykezelő szoftvert”, amivel folyamatosan adatokat szolgáltatnak majd a vendégeikről. Amennyiben a NeTAK üzemeltetőjének felhívása ellenére sem teljesítené ezt az adott szálláshely, az MTÜ az érintett hatósági ellenőrzését kezdeményezi az illetékes jegyzőnél.

A szálláshely-szolgáltatónak a vendég érkezésekor – ahogy eddig, úgy ezután is – rögzítenie kell a vendég családi és utónevét, születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, nemét, anyja születési családi és utónevét, a személyazonosításra alkalmas okmányának, illetve úti okmányának azonosító adatait, valamint a szálláshely-szolgáltatás címét, a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontját, a szoftver pedig automatikusan feltölti mindezt egy olyan tárhelyre, ahol egyebek mellett a rendőrség is közvetlenül hozzáfér az információkhoz.

A hatóságoknak lehetősége lesz részletes adatokat is kérni a szállásadótól, illetve a szállásadó, vagy bárki más tudta nélkül egyedi kereséseket is folytathat majd a tárhelyen. Ehhez elég lesz arra hivatkozni, hogy a keresést a bűnüldözés, a bűnmegelőzés, valamint a közrend, a közbiztonság, az államhatár rendjének, az érintett és mások jogainak, biztonságának és tulajdonának védelme, és a körözési eljárás lefolytatása érdekében teszik, viszont nem csak az “idegenrendészeti törvény” hatálya alá tartozó személyek után kutakodhatnak, hanem minden olyan vendég után, akik bejelentkeznek egy-egy szállásra.

Forrás: Pénzcentrum / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: