Kálmán Olga nekiment Németh Szilárdnak: szögbe nyúlt a Rezsibiztos

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Németh Szilárd szögbe nyúlt.

Nem most, egy éve.

Akkor nyilatkozta a még meglévő Magyar Nemzetnek, hogy nem is olyan rossz a sürgősségi betegellátás, csak a magyar szeret orvoshoz szaladgálni. Bezzeg ő, ezt a szögbe nyúlós kérdést is megoldotta egyedül.

Már megint nem tanultunk attól, akitől kellene és szilveszterkor csak szaladgáltunk kórházról-kórházra. A szerencsétlenebbekkel a mentő szaladgált. A kórházak meg beintettek: ide ne jöjjön a sok szimuláns! Most már tényleg elég ebből a vircsaftból, majd a tisztifőorvos rendet tesz!

Fél millió forintos pénzbírságot kapnak a kórházak, ha nem veszik át a mentőktől a súlyos betegeket – ezt egy körlevélben írta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (lánykori nevén ÁNTSZ) élén álló tisztifőorvos.

A Népszava írt arról, hogy szilveszter táján megteltek a fővárosi kórházakban az intenzív osztályok, ezek után ragadott tollat az országos tisztifőorvos. Ha valamennyi ágyuk foglalt, akkor a levél szerint maguk kötelesek gondoskodni az ellátási területükhöz tartozók intenzív ellátásáról.

Akit azon kapnak, hogy alaposabb ok nélkül utasította vissza a beteget, az 500 ezer forintos bírságot kaphat – írta a lap.

1. „Alaposabb ok nélkül” ? Mi lehet alaposabb ok, mint hogy nincs férőhely, és nincs orvos, nincs nővér? Azt nem gondolhatja a tisztifőorvos, hogy azért nem fogadtak több beteget, mert nem volt kedvük gyógyítani.

2. Oké, ha nincs férőhely, akkor ott a folyosó, a pince és a padlás. És az az osztályonként 2 orvos és 2 nővér simán el tud látni intenzív ápolásra szoruló betegeket 3-4 emeletet fel-le szaladgálva, maguk után húzva a lélegeztetőgépet, infúziót, ultrahangot, bármit.

Majd megtanulnak futni, ha meglátják a félmilliós csekket! – írja facebook oldalán a népszerű újságíró, Kálmán Olga


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours