Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A határozatképtelen rendkívüli parlamenti ülés után az ellenzék kiállt a parlamenti lépcsőre, ahol a Jobbik és az LMP kiállása mellett a többiek esküt is tettek.
Az LMP és a Jobbik képviselői nem olvasták fel azt az esküt, amellyel a többi képviselő megfogadta, “hű lesz az ötpontos követeléshez”, elítéli az ellenzéki képviselők fizikai bántalmazását, követelte, hogy a közmédia közszolgálatot teljesítsen, és tiltsák be a fizetett propagandát.

Felolvasták az öt pontot is, melyben szerepel a túlóratörvény visszavonásának igénye is. Az ellenzék a rövid és határozatképtelen rendkívüli ülés után állt ki a Parlament lépcsőjére.

Az eskü után összellenzéki sajtótájékoztatót tartottak, ahol Tóth Bertalan MSZP-elnök a szombati tüntetést reklámozta, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, az ellenzék nem akarja a korábbi politikát folytatni. Azért kezdeményezték a rendkívüli ülést, hogy választ követeljenek a kormánytól arról, mi történt az MTVA-székháznál, hogyan bántalmazhattak országgyűlési képviselőket. “Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, egységes az ellenzék, egységesen lépjünk fel.”

„Az ellenállás céljaihoz és a magyar emberek ötpontos követeléséhez hű leszek” – állt a rendhagyó fogadalomban, amelyet az MSZP-sek, DK-sok, párbeszédesek és momentumosok mondtak el az LMP-sek és a jobbikosok kiállása mellett.

Az ellenzékiek követelik:

a rabszolgatörvény azonnali visszavonását;
kevesebb rendőri túlórát;
független bíróságokat;
Európai Ügyészséget;
független közmédiát.

Hadházy Ákos független képviselő arról beszélt, amíg nem független a közmédia, folytatódik a propaganda.
Az LMP társelnöke, Keresztes László Lóránt arról beszélt, szimbolikus, hogy a kormánypártok nem mentek el a rendkívüli ülésre, szerinte ez azt mutatja, ennyire érdekli őket az emberek sorsa. Azt ígérte, az ellenzék a jövőben is együtt mozog, nem hátrálnak, “mindent meg kell tenni, hogy megsemmisítsék a törvényt. Most kezdődik a harc!” – mondta. Erőteljes, de erőszakmentes tiltakozásra hívott fel.

A jobbikos Jakab Péter szerint gyáva kormány regnál, a Fidesz Soros György háta mögé menekül. Jakab szerint az igazi változást a gyártósorok mellett lehet elérni. Gyurcsány Ferenc DK-elnök az országát eláruló kormányról beszélt, szerinte “eljött az ideje a lázadásnak”.

Szél Bernadett amiatt tiltakozott, hogy Kövér László házelnök megtagadta Buzinkay György momentumos politikus beléptetését a Parlamentbe. Buzinkay Szél vendégeként vett volna részt az ülésen. Szél szerint ez már csak látszatdemokrácia, “a Fidesz verőlegényekkel tartja mederben a folyamatokat”.


A momentumos Fekete-Győr András először is a “hazugsággyár” képviselőit, a kormányoldali média tudósítóit köszöntötte. Arról beszélt, tavaly év végére országos ellenállási mozgalom alakult ki, a tüntetéshullám csapatmunka volt, amit együtt értek el. A tiltakozás folytatódik, “kézzel-lábbal küzdeni fogunk, hogy visszavonassuk a túlóratörvényt”. A vasat “addig ütik, amíg meleg”, sőt azt ígérte, “forrósítani is fogják”. Fekete-Győr szerint 2019 az ellenállás éve lesz.

Eljött az idő, amikor mindenkinek, így az ellenzéki politikusoknak is el kell dönteni, hogy I. viktor viktorovics viktátor hatalmát, viktatúráját CSAK cikizik, vagy egy új köztársaságot, demokráciát szeretnének felépíteni?!

A parlament, a giga nemzethy orbáncos putyin pincsi homokozójává züllött. Ezért, teljesen felesleges bemenni, hacsak nem a vérnarancsos diktatúrát akarják legitimizálni!?
Ők támogatják a dolgozók sztrájk elképzeléseit. A dolgozók meg elvárják, hogy az ellenzéki képviselők is sztrájkoljanak, a parlamenti munkájuk terén!
Az ellenzéki politikusok támogatják a dolgozók blokád elképzeléseit. A dolgozók meg, a parlament ellenzéki blokádját!

A munkavállalói réteg nem a fideszé, nem a jobbiké, nem a dékáé, hanem az egy pártfüggetlen, igen széles társadalmi réteg. A túlóratörvény pedig nem ellenzék-fidesz meccs, hanem munkavállalók-kormány meccs.
Két választás van most minden párt előtt:
1. Kiállni a dolgozók ellen
2. Kiállni a dolgozók mellett.

Aki tisztességes, aki ellenzékinek, sőt baloldalinak vallja magát, az meg pláne, KUTYA KÖTELES kiállni a dolgozók mellett.

Forrás: HVG / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: