Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Immáron lassan egy hete tartanak a tiltakozó megmozdulások a “Rabszolgatörvény” ellen és ma úgy néz ki, hogy sosem látott tömegek fognak utcára vonulni.

Minden előre látható becslés szerint sosem látott ellenzéki tömeg fog a mai napon a kormány ellen demonstrálni. A pártok szakszervezetek és a gazdák is csatlakoznak a kormányellenes demonstrációkhoz. Így elképesztő nemzeti egység kezd kibontakozni a kormány mostani intézkedései ellen.

Korábban ritkén volt tapasztalható ekkora nemzeti egység. A fociszurkolók, függetlenül attól, hogy Fradi vagy Újpest vonulnak a kormány ellen, mint ahogyan jelen esetben az sem válaszvonal, hogy valaki DK-s vagy éppen Jobbikos, mert közös a cél.

A Magyar Szocialista Párt információink szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb embert tudja az ellenzék ma az utcára vinni. Levélben kérték a párt tagjait, hogy vonuljanak az utcára, valamint az MSZP elnöke nevében tegnap több százezer SMS-t küldött a párt szimpatizánsi bázisának, melyben kérik a szavazóikat, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez.

Tüntessünk együtt!

Ma december 16.-án 14.30kor. Találkozás: Hősök tere, a földalatti megállója a Mexikói út irányába.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke

Márpedig valószínűleg nem csak az MSZP, de a többi párt is szervezi a szavazóit a megmozdulásokra. Ha pedig a szakszervezetek, civilek, pártok, gazdák együtt lépnek, ma komoly változást lehet elérni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: