Az ellenzék legnépszerűbb blogere nyílt levélben reagált a történtekre… Keveseknek lenne bátorságuk ilyen nyíltan, őszintén beszélni!
Amit változtatások nélkül mutatunk is természetesen:
Egy kicsit szégyellem magam. Ott kellett volna lennem mellette. Persze vannak indokok miért nem voltam ott, de ez most nem fontos. Mindenkinek van.
Ő azonban ott volt, és tette a dolgát. Helyettem is, és mindenki helyett. Mert elege lett.
Már sokszor volt dühös, de most lett végképp az. A melós dühe jött ki belőle, jogosan. Mert éppen megalázni készülnek őt és sok millió társát, és közben a szemébe hazudva mondják neki, ez jó, és nem fáj.
Nem csak magáért rohant be a térre, értem is, érted is, de főleg a másikért. Meg a harmadikért.
Mert ő ilyen. Nem kér semmit magának, de szeret adni másoknak. Nem játssza meg magát senki előtt, mindig marad a melós, az ember, a barát. Szolidáris azzal is aki ezt nem kéri.
Nem érdekelte egyedül van mikor előtte termett a rendőrsorfal, nem nézett hátra ki követi, csak törte az utat a téren.
Vitte a zászlót is, mert az neki fontos. Már régóta a kezében van, de ott lobog a szemében is. Szinte perzselő ha belenézel.
Mert elege van. Mint sokaknak ebben az országban, ahol mindenki a másikra vár, így toporog egy helyben.
Ő azonban megindult, és ezzel számomra történelmet írt.
Egy melós, aki politizál nekiment a rendszernek. Nem szóban, nem halkan, nem lassan, hanem elszántan, dühösen, példamutatóan.
Nem voltam ott, és ez bánt. Nem lehet kifogás arra ha nincs ott valaki ahol cselekedni kell. Mert arra van szükség, nem süket dumára. Az vezetett idáig, és abból van pont elég aki csinálja. Még sok is.
A tett az ami hiányzik, de már van példa. Nem követni kell, menni vele, segíteni, és akkor van eredmény is.
Komjáthi Imre seretném ha tudnád, nem vagy egyedül. Ne állj meg, ne nézz hátra, csak haladj azon az úton amelyen elindultál.
Utána iszunk egy sört. Ölelés testvér.
BANDITA.
