Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Döbbenetes de már két éve elment az ember aki társával a legnagyobb hatást gyakorolta és gyakorloja a mai napig.

Sikere pedig majdhogynem töretlen azóta is. 2016-ban már az égi vidámparkban pofozkodik és eszi a hagymás babot és a spagettit Carlo Pedersoli ismertebb nevén Bud Spencer vagyis Piedone.

Furcsa dolog, de az a fajta humor, amit ő és társa Terence Hill képviselt a leginkább a magyarok szívét találta el. Az a fajta igazi klasszikus – jó értelemben vett – tenyeres-talpas humor valahogy nálunk Magyarországon ütött a legnagyobbat.

Egész generációk nöttek fel azokon a filmeken, amelyeken keresztül az egyszerű igazságok és a jó mindig győzedelmeskedett. A nagy morgós medve aki minden igazságtalanságot két jól irányzott pofonnal megoldott, aki rendőrként nem a kisemberek kis stiklijeit üldözte, hanem az igazi nagy halakra utazott.

Bud ügyeskedett, próbált érvényesülni. Úgy volt ő filmcsillag, hogy nem a klasszikus szépfiú volt, hanem pocakos, szakállas átlagember. Az átlag ember átlag problémáival. Talán ezért szerettük őt annyira.

A vásznon is ilyeneket játszott, volt ő kiégett rendőr, kamion sofőr és lecsúszott zenész is. Soha nem gazdag vagy sikeres embert játszott, egy olyan karakter volt aki igazságos és szerethető volt elsősorban nekünk magyroknak.

Fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be halálhírét. Azt mondta, 86 éves édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én, hétfőn, 18 óra 15 perckor. Mielőtt eltávozott, utoljára azt mondta: „Köszönöm”.

Emékezzünk ma rá, akinek oly sok szórakoztató filmet köszönhettünk:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: