Komolyan Demeter Márta lenne a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat? – Nem inkább a vezért kéne átvilágítani?


Forrás: Vásárhely24
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Kövér László kezdeményezte az LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását

A házelnök kezdeményezte az LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál, közben feljelentés is érkezett a politikus csúsztatásai miatt, a Fidesz-frakció pedig szintén az ügyészséghez fordul – írja szombati számában két kormánylap is, a Magyar Hírlap és a Magyar Idők.

Kósa Lajosnak, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága fideszes elnökének felülvizsgálati kérelme csütörtökön került a házelnök asztalára. Erre mondta azt többször is az LMP társelnöke, hogy akkor világítsák át Orbán Viktor kormányfőt is, amikor a plenáris ülésen tette ezt, elvették tőle a szót.

Ha a polgári elhárítás kockázatot állapít meg a vizsgált személy kapcsán, a házelnök saját hatáskörben kezdeményezheti a bizottsági tag felmentését, amiről az Országgyűlés szavaz egyszerű többséggel. Ha pedig a képviselők támogatják a felmentést, úgy a bizottsági tagsága és a viselt posztja azonnal megszűnik. Demeter Márta kizárása precedens nélküli lenne, mivel bizottsági tagságától még senkit nem fosztottak meg 1990 óta.



Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője mindkét napilappal közölte, hogy Demeter Márta ügyében személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja miatt tett feljelentés érkezett az ügyészségre.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a Fidesz-frakció is az ügyészséghez fordul, mivel a képviselőcsoport szerint több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az ellenzéki politikussal szemben.

A honvédelmi bizottság LMP-s alelnöke írásbeli kérdéseiben állította, hogy a miniszterelnök lányát szállították katonai gépen Ciprusról Budapestre, később pedig azt, hogy jogosulatlanul szállt fel egy katonai missziós gépre Maróth Gáspár, a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, aki valójában nem is utazott a gépen.

Erősen valószinű, hogy az úgynevezett “vizsgálat” úgynevezett “eredménye” az, amit a kedves megrendelő kíván. Az összes úngynevezett “nemzetbiztonsági” szerv mind Orbán alá van rendelve, ő itt a legfőbb és egyetlen kényúr. Gondolja bárki is, hogy bármelyik merne egy ilyen megrendelés után előállni egy olyan eredménnyel, hogy Demeter nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot? Lehetne ilyen eredményt leadni, de aki leadja, az azonnal búcsúzhat a karrierjétől, a leadott dokumentumot érvénytelennek veszik, és a megfelelő emberek újra leadnak egyet, a megrendelő igényének megfelelőt.

Akár így, akár úgy, az lesz a vége, hogy Demeterről azt állapítják meg az ún. “szolgálatok”, hogy ő bizony nemzetbiztonsági kockázat. Erről aztán a saját médiájuk, beleértve a teljes közmédiát, már úgy fog hírt adni, hogy az egész ellenzék egy nagy nemzetbiztonsági kockázat, hogy itt tulajdonképpen a magyar adófizetők pénzéből egy hazaárulói hálózat áskálódik a hon ellen, természetesen Soros megbízásából.

Lehetséges, hogy tényleg Orbán lánya volt azon a gépen, és a Fidesz egy emberként hazudik, hogy így elkerüljék az igazság kiderülését? Semmivel sem bizonyították soha, hogy létezik egyáltalán egy Orbán nevű katona, és annak létezik egy Flóra nevű lánya, és ha e kettő létezne is, akkor is tényleg az a lány utazott volna a gépen. Mindezt a Fidesz bemondására kéne elfogadnunk. Bizonyítékot sohasem hoztak erről; miért volna e hazug emberek állítása hitelt érdemlőbb, mint az Átlátszó információja Demeter tolmácsolásában? Ha tényleg egy másik Orbán Flóra utazott volna azon a gépen, már rég egyértelmű bizonyítékát adták volna ennek; ehelyett ködös államtitkokra hivatkoznak, és Demetert agyoncsapni igyekeznek.

Eléggé valószínű, hogy Demeter igazat mondott. Ezért most jogilag akarják meghurcolni és státuszában ellehetetleníteni, de mi sem lett volna egyszerűbb, mint a tévedést is rábizonyítani. Mi másért maradt volna ez el, ha nem azért, mert Demeter igazat mondott? Így válik logikussá az ellene indított kampány.

Demeter óriási kárt okozott az Orbán rezsimnek, az ellene induló hadjárat pedig az övéhez hasonló jövőbeli leleplezésektől igyekszik elrettenteni az ellenzéket.

Forrás: HVG / BalraMagyar


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük