Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szeptember 12-14. között tartotta Velencén a hagyományos őszi évadnyitó kihelyezett frakcióülését a Fidesz, ahol a résztvevők az előttük álló időszak főbb témáit, irányvonalait beszélték át.

Finoman fogalmazva is durván sokba került a fideszes buli… A rendezvényért 16,7 millió forintot fizettek ki – derül ki a parlament honlapján elérhető szerződéslistából.

A szerződést a frakció nevében Kocsis Máté írta alá a White Hotel Marketing Kft.-vel. Az idei kihelyezett ülés tekintetében lényegében lemásolták a tavalyi évet, hiszen akkor is Velence volt a helyszín és a White Hotel Marketing Kft. a másik szerződő fél. Az akkori eseményt azonban valamivel olcsóbban úszta meg a Fidesz, hiszen az ideinél közel 9 százalékkal kevesebb összeget, 15,2 millió forintot kellett kifizetni.

Az 16,7 millió forintos költség egyébként a második legdrágábbá avanzsálta a mostani frakcióülést. A szerződéslista szerint a 2016 őszén Balatonfüreden tartott “gyűlés” ennél is többe, 17,3 millió forintba került, amit a füredi Flamingó Wellness és Konferencia Hotelt működtető Cziegle-Flamingó Kft. számlázhatott ki a Fidesznek.

Mindeközben:

A szemétszállítás 116 településen leáll.

Az otthontalanokat vegzálják.

Az étkezési csekkes cégek több tízmilliárdos kártérítést kapnak.

Cafeteria beszántva.

LTP beszántva. Lakásfelújítás és 5.000 munkahely oda.

A kórházakat ellepik a csótányok.

Budapesten több a patkány lassan mint az ’50-es években.

Forrás: Menedzsment Fórum / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: