Saját tisztújjító kongresszusán végezte ki magát az LMP


Forrás: Vásárhely24
A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Az LMP belefulladt a saját maga okozta katyvaszba.

Ha van olyan politikai párt, amely szétesett az országgyűlési választások után az nem más, mint a magukat 21. századinak tituláló pártok. Ha ez a 21. századi politika abból pedig bizonyossan nem kérünk.

A Jobbikból talán több politikus távozott eddig, mint az LMP-ből, amely párt a mai napon tartotta tisztújjító kongresszusán, azután, hogy a korábbi két társelnöke a pártnak viharos körülmények között távozott a pártból.

Az LMP történetének legsötétebb időszakán van túl. Volt itt verekedés etikai bizottsági ülésen, kizárások, sőt a párt szinte valamennyi érdemi politikusát eltíltották azóta a pártvezetéstől. Így futottak neki a mai napnak, ahol már csak egyetlen egy név maradt a kalapban aki nem a totális ismeretlenség homályából indult a pozicióért a Szocialista Párt ZS kategóriás politikusa Demeter Márta.

Nem elég, hogy az LMP kénytelen megküzdeni saját belső szabályzatával, mely előírja, hogy mindenképp nőnemű társelnököt kell választani a mostani KEresztes Lóránd László mellé, de ügyes belső szalámitaktikájával megteremtette azt a lehetőséget önmagának, hogy szinte csak egyetlen egy ismert női arc maradt a pozicióra, Demeter.

A rossz nyelvek szerint a politikusnő azért távozott az MSZP-ből, mert a Szocialisták nem tartották meggyőzőnek azt a politikai teljesítményt amit a politikusnő a frakcióban végzett és eszük ágában sem volt az MSZP következő választási listáján befutó helyre helyezni a politikusnőt, aki korábbi pártjától zsákmányolt mandátumával az elöző ciklusban átült az LMP frakcióba.

Bár Demeter Márta hozott egy mandátumot az LMP-nek amiért cserébe a párt befutó helyre rakta a politikusnőt, a párt tagsága csak harmadik nekifutásra vette fel egyáltalán a tagjai közé a politikusnőt.













A múlt héten robbantotta a botrányt – mely alapján érthető, hogy az MSZP milyen belső kritikákat fogalmazhatott meg vele szemben – amelyben állította – mégha kérdésnek is álcázva, hogy a magyar miniszterelnök lányát Orbán Flórát katonai géppel szállították haza.

Noha a honvédelmi szakpolitikusként aposztrofált politikusnő állításai álhírnek minősültek, mert kiderült, hogy csak egy névrokonság az amit ő politikai botránynak vélt az LMP-ben már nem maradt akkora erő, hogy az önmagát lejárató politikusnőt ne válaszzák meg a párt női társelnökének.



Ez pedig azt jelenti, hogy az LMP ma áttételesen de bejelentette, hogy legyőzte saját magát a párt. Egy alkalmatlan politikust emelt a legfelsőbb pozicióba mert egyrész nem maradt már más, másrészt félt attól, hogy a mai kongresszus botrányba fullad. Az LMP pedig előremenekülésébe mindent bevallott arról, milyen állapotban is van ez a párt, ami egy kategóriában van a politikai öngyilkossággal.

 


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.



Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük