Budapest, 2016. szeptember 26. Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke (b) és Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke távozik az Országgyûlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülésérõl az Országházban 2016. szeptember 26-án. Az összevont ülést a fõvárosi Teréz körúton szeptember 24-én történt robbantással kapcsolatban tartották. MTI Fotó: Illyés Tibor
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem mondható el másnak mint nettó aljasságnak az a történet amiről most beszélni fogunk.

A Fidesz belpolitikai célzattal boldog-boldogtalannak úgy kezdte a határokon túl osztani az állampolgárságot, mintha az valami cukorka volna. Hol egyszerűsített eljárásban, hol pénzért. A cél pedig világos volt, benntartani a hazai baloldalt a hazaáruló skatulyában és mindeközben még néhány tízezer szavazatot szerezni a kormánypártoknak.

Csak hogy az MSZP nem véletlenül mondta, hogy még ha morálisan elfogadható is a kettős állampolgárság intézménye – nem lehet fejjel a falnak menni.

Molnár Zsolt az MSZP politikusa éppen erre a tényre hívta fel a figyelmet legutóbbi sajtótájéoztatóján. Mint a szocialisták budapest elnöke fogalmaz:

A magyar állampolgárság könnyített megszerzésének ügye az egy nemzethez tartozás jelképeként szimbolikus jelentőségre tett szert. Ezért az MSZP – korábbi álláspontját felülvizsgálva – támogatta 2010 májusában a könnyített honosítási eljárást lehetővé tévő törvény elfogadását. Ugyanakkor több alkalommal felhívtuk a figyelmet a törvényjavaslat beterjesztésének rossz időzítésére, illetve a szomszédos államokkal történő konzultációk elmaradására.

Molnár hozzáteszi – A törvény elfogadása után a megfelelő biztonsági elemek beépítése és figyelembe vétele nélkül vágott bele a kormány annak végrehajtásába. Ennek köszönhető, hogy számos visszaélés történt a pénzért árult magyar állampolgárságok ügyében és több tízezren tehettek állampolgársági esküt hamis dokumentumok alapján, amire szintén többször felhívtuk a kormány figyelmét.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes többször, így például 2015. augusztusában a Magyar Országgyűlésben arra biztatta a kárpátaljai magyarokat, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot, mert „csak akkor vannak biztonságban, ha van magyar útlevelük”. Sajnos az elmúlt napok ezzel szemben azt bizonyítják, hogy ma Kárpátalján csak az van biztonságban, akiről még nem derült ki, hogy rendelkezik a magyar állampolgársággal.

Az ukrán nacionalisták ugyanis listázzák és ezáltal létükben fenyegetik a kárpátaljai magyar állampolgárokat. Többen már felmondtak munkahelyeiken és a menekülésen gondolkodnak. Ezzel a lépéssel nem a szülőföldön való maradást, hanem a kárpátaljai területek kiürítését tudták csak elősegíteni!

Ki vállalja mindezért a felelősséget ma Magyarországon? Hogyan tudja ezeket az állampolgárait megvédeni a magyar kormány? Hogyan lehetnek büszkék magyar állampolgárságukra azok a kárpátaljai magyarok, akik a legnagyobb titokban voltak kénytelenek részt venni életük egyik legfelemelőbb pillanatán, és miután kiderült a féltett titkuk, menekülni kénytelenek? Ki a felelős azért, hogy idegen titkosszolgálatok, vagy szélsőséges nacionalisták kezébe kerültek a kettős állampolgárságú kárpátaljai lakosok adatait?

A fenti kérdések megválaszolása érdekében napirendi javaslat iránti kezdeményezést nyújtottam be az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságához, amelynek keretében javaslom a Belügyminisztérium, és a Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékes képviselőinek, valamint Czukor József, az Információs Hivatal főigazgatója és Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója meghallgatását. – áll a Szocialista politikus nyilatkozatában.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: