Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor mára kikiáltotta magát Mátyás királynak. Na nem az igazságos népmesei alaknak, hanem annak, aki kivetette a füstadót.

Hiába a mi jó Mátyás királyunknak valamiből fizetnie kellett a Fekete Sereg zsoldját és a mostani dicső vezérünknek is fizetnie kell valamiből a kisvasút kalaúzának bérét. Persze mindezt átvitt értelemben értem, ugyanis a kormányzat tudjuk, hogy a befolyó adóforintjainkat nem pazarolja. Alig költenek péládul egészségügyre, de a határon túl és virázgzik a stadionbiznisz.

Amiről most szó lesz azonban arcpirító! Bár szakmai portálokon már több cikk is megjelent a témában azonban az alternatív ellenzéki lapokon kívül (mint például a HírHugó) még nem csapott le az országos sajtó arra a botrányra ami nem hogy készül, de egyenesen a nyakunkon van.

A mostani kormány kitalálta ugyanis, hogy ami eddig természetes volt, az lehetne pénzért is. Magyarország legtöbb kertes házában ugyanis üzemel fúrt, vagy ásott kút. Természeres, hiszen a vezetsékes ivóvízből öntözni nagyon költséges lenne, a legtöbben ezt a fajta megoldást alkalmazzák többek között a kiskert öntözésére.

Korábban az ilyen kutakat szabadon lehetett létesíteni azonban ennek egy ideje vége, a Fidesz kormány alatt hozott új törvényben pedig komoly szankció is van, ha valaki engedély nélkül furat kutat.

Azonban az új vízgazdálkodási törvényben a meglévő kutak is regisztrálni kell és ha azok engedély nélkül létesültek akkor a fennmaradását is engedélyeztetni kell. Erős a gyanúnk, hogy a kerti kutak úgy 90 százaléka engedély nélkül létesült.

Idáig nem is lenne semmi baj, azonban a Hír Hugó utána járt és kiderült, hogy a kút fennmaradásának engedélyeztetéséhez kell készíttetni egy speciális tervdokumentációt egy erre szakosodott vállalkozóval, aminek a költsége alsó hangon 120 ezer forint kutanként. A csak kút-díjnak is emlegetett tervezési kiadás azonban van olyan térség, ahol 200 ezer forintba is elérheti, abban az esetben ha minden rendben van a kúttal.

Ha nincs és főként az idősebb kutaknál lehet gond, átépítéssel együtt, akár 1 millió forintot is elérheti az új vízgazdálkodási törvény betűiből következő kút-díj. (itt nagyon részletesen le van írva a teljes ügymenet)

Egész egyszerűen ezt a költséget rengeteg ember nem tudja megfizetni, ráadásul ezzel még nincs vége, aki nem tesz eleget a kutak regisztrációjának 2018. december 31-ig az akár 1 millió forintos bírságot is kaphat.

A botrányos törvényjavaslat ellen már nyújtottak be módosító indítványt, ami a legnagyobb meglepetésre át is ment a parlamenten. Ebben csak a 80 méternél mélyebb kutakra kellett volna engedélyeztetés és azokra is 2028-ig lett volna kötelező a fennmaradás igénylése.

Azonban a Fidesz által jelölt és megválasztott köztársasági elnök, Áder János megvétózta ezt az intézkedést és alkotmánybírósághoz fordult, amelyik el is meszelte a javaslatot. Így életben van jelen pillanatban is az a törvény, amely brutális kút-díjat és betarthatatlan határidőről rendelkezik.

Azt is megtudtuk, hogy a zuhany híradóban az terjeng, hogy  kutak regisztrációjának nyilván nem a vizek védelme a legfontosabb szempont, hanem az, hogy a Fidesz arra készül, hogy ezután adót vessen ki rájuk, melynek mértékéről egyenlőre még nincs információ. Ezt a tervüket a kormányzati körök egyenlőre még tagadják.

Zárás képen lehet, hogy még Önben nem tudatosult, de ha van a kertben egy kút, ami engedély nélkül létesült és amiről Ön locsolni szokott, akkor bizony, ha nem akar  1 millió forintos bírságot fizetni, akkor 2018. december 31-ig ezt engedélyeztetni kell és ki kell fizetni a tervezésért az alsó hangon 120 ezer forintos költséget.

Azt ezt meg lehet köszönni a Fidesznek. Ügyes szép törvényeket csinálnak!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: