Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyre bíztatóbbak a jelek.

Úgy néz ki összeszedte magát a hazai baloldal ugyanis Rákospalota-Pestújhely-Újpalota után most újabb diadalt aratott az ellenzék. Szombathelyen ugyanis kiűtéssel nyert a baloldal. Olyat aláztak a Fideszre, mely zakó már régóta váratott magára.

Az emberek ugyanis megmutatták, hogy nem vevők a hazugságokra. A különös érdekessége ugye az volt ennek a választásnak, hogy a hatalom által meghurcolt ellenzéki ügyvéd Czeglédy Csaba választókerületében került megrendezésre.

Az emberek pedig ítéletet mondtak ezen a választáson a kormány, a Fidesz és a sokak által koncepciós pernek tartott Czeglédy Csaba ügyében is. Szombathely bizonyított, nem is akárhogyan:

57 százalék voksolt az ellenzék által támogatott Dr. László Győzőre, és mindösszesen 43 százalék a kormánypártok jelöltjére.

Az előzetesben lévő Czeglédy Csaba egyik ügyvédjén keresztül a Sztárklikknek a szavazás előtti napokban azt nyilatkozta:

Büszkeséggel tölti el, hogy húsz éven keresztül képviselhette a Derkovits lakótelepen élőket a szombathelyi közgyűlésben. Hatalmas fájdalom volt számára, hogy ezen kötelezettségétől és jogaitól súlyosan, törvénysértő módon megfosztotta a Csongrád Megyei Főügyészség. 

Dr. László Győzőt egy jó embernek tartja, aki nem fél a munkától és mindig kiáll az emberekért. Czeglédy Csaba azt kérte, hogy szavazzanak László Győzőre olyan bizalommal, ahogy korábban Csabára is tették ezt.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: