Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tállainak nagy a zavar a fejében… De Szanyi rendet rakott.

Köszöntöm Tállai András pénzügyi államtitkárt abból az alkalomból, hogy számottevő szellemi bravúrral adóemelésnek értelmezi az Európai Parlament közelmúlt döntését, amely – javaslatomra – az ÁFA felső határát valamennyi uniós tagország estére 25 %-ban határozza meg.

Emlékeztetek, hogy az Orbán-kormány – bizonyos válságra hivatkozva – még 2012-ben 27 %-ra emelte a magyarországi áfa általános kulcsát.

Ez a lépés akkor konkrétan 2 %-kal vetette vissza a magyar családok vásárlóerejét.

A kormány azóta tett ugyan kisebb-nagyobb áfa-engedményeket bizonyos élelmiszerek és egyebek esetében, ám ezeket rendre a családok felé tett nagyszerű gesztusként tálalta.

Nos, meglehetősen zavaros, ha most egy 2 %-os általános csökkentést a kormány éppen adóemelésnek akar láttatni.
Ellenkezőleg!
2 %-nyi ÁFA-csökkentés konkrétan 2 %-kal emelné meg a magyar családok vásárlóerejét.

Javaslatom pont ezt célozta, illetve azt, hogy a magyar emberek zsebében kuncogó krajcár ne érjen kevesebbet a többi uniós polgáréhoz képest.

Természetesen megértjük a kormány esetleges fájdalmát a kieső bevétel fényében, ám meg vagyunk győződve arról, hogy a pénznek jobb helye van az embereknél, mint a kormánynál.
A kormány kezéből ugyanis tíz- és százmilliárdok ömlenek ki teljesen felesleges dolgokra.

A Fideszes vezetők magánhadseregei, a három méregdrága kormánygép, a több tucatnyi kongó stadion, a legkülönbözőbb szellemberuházások, a 2000 év alatt sem megtérülő Budapest-Belgrád vasútvonal, avagy a közgazdaságilag tutibukta paksi atomerőmű és megannyi más mutatja a képtelen pazarlást.

Csupán az említettek elhagyása legkevesebb 30 éven át pótolhatná a 2 %-os áfamérséklésből fakadó állami bevételkiesést.

Tállai államtitkár úr viszont nem csak az emberi értelemmel, hanem a Fidesszel is szembeszáll, hiszen amikor az Európai Parlament 80 %-os arányban támogatta a javaslatomat, akkor a fideszes EP-képviselők egyáltalán nem szavaztak ellene, hanem egy kivételével tartózkodtak, az az egy kivétel – Tőkés László – pedig meg is szavazta.

A keresztényi szeretet hangján kérem államtitkár urat, hogy hozza egyenesbe az egyelőre igen kusza gondolatait!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: