Azt gondolom megint, hogy ennek a hírnek sohasem szabadott volna megszületnie, mert kérdezem én, milyen országban élünk.
Czeglédy Csaba az MSZP politikusa lassan egy éve előzetes letartóztatásban van. Többek szerint – és szerintünk is – koholt vádak alapján egy koncepciós eljárás indult a baloldali politikus ellen. Mi itt a BalraMagyaron nagyon sokat foglalkoztunk az üggyel. Akit részletesen érdekel a Czeglédy ügy, ide kattintva mindent elolvashat róla.
Dióhélyban azonban csak annyit, nagyon úgy tűnik, hogy a baloldlai politikus túl sok borsot tört a Fidesz orra alá. Sorban leplezte le a Fidesz ügyeit és sorozatosan nyerte a pereket a NER-el szemben. Hát börtönbüntetést kapott. Illetve előzetes letartóztatást, mert ítélet természetesen nem született vele szemben mind a mai napig.
Azonban a politikust nem olyan fából faragták. Még a rács mögül az őt bűnözőnek nevező médiumokkal szemben is folyamatosan nyerte a pereket. Na meg a rendszerrel szemben. Bár azt gondolhatnánk, hogy a rácsok mögött megtörte a hatalom, de nem. A politikust nem lehet leállítani.
Most viszont egy nevetséges ügy látott napvilágot. Fegyelmi fenyítést kap Czeglédy Csaba, amiért megsértette a zárka- és körletrendet – derül ki a hvg.hu birtokába került fegyelmi határozatból. A több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő baloldali politikus bűne:
túl sok könyv volt nála a cellájában.
Egyszerűen nevetséges ez! Mint arról a Magyar Narancs beszámol, a múlt nyár óta előzetesben lévő baloldali politikus-jogász ugyanis „fegyelmi fenyítést” kapott, miután az engedélyezett mennyiségen felül – a határozatból nem derül ki, pontosan mennyit lehet a zárkában tartani – 47 könyvet „halmozott fel” cellájában.
Az esetet előbb egy első-, majd egy másodfokú fegyelmi eljárás során vették górcső alá, amikor is több bizonyítékot is beszereztek .
MIvel „kerülnie kell a felhalmozást”, ezért a „fegyelmi jogkör gyakorlója helyesen arra jutott, hogy fegyelemsértést követett el” a bv-intézet házirendjének megszegésével.
Czeglédy az eljárás során „nem vitatta”, hogy túl sok könyve van, végül „fegyelmi fenyítésként” egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől.
A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs, így múlt héten Czeglédy egyik ügyvédje két nagy szatyornyi könyvet hozott el tőle – megakadályozva a további bűnelkövetést.
+ There are no comments
Add yours