Emlékszik valaki arra, hogy tűnt el az MDF, a MIÉP az FKGP?
A Jobbik frakciója péntek este úgy döntött, hogy kizárja soraiból Volner Jánost, a párt alelnökét. A kizárást 17-en támogatták, négyen ellenezték, hárman érvénytelen szavazatot adtak le.
A döntés hatására két másik képviselő, Fülöp Erik volt tiszavasvári polgármester és Apáti István (szintén a párt alelnöke) kilépett a képviselőcsoportból, amelyből a ciklus kezdete óta már a Mi Hazánk Mozgalomhoz csatlakozó Dúró Dórát is kizárták.
Volner, aki a párt egyik legismertebb politikusa, az előző ciklusban frakcióvezetője volt, napközben azt közölte: átvenné a Jobbik vezetését Sneider Tamás elnöktől, egyúttal az elnökség feloszlatását és rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése „fúziót” hozzon létre a Jobbik és az LMP között.
A párt szóvivője szerint nem igaz, hogy a balliberális pártokkal keresnék az együttműködést, hiszen az LMP-vel országosan nem működnek együtt, a DK-val és az MSZP-vel pedig kizárják ezt a lehetőséget.
Volnert azután zárták ki, hogy a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek írt levelében a Jobbik elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek “senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra”.
A Jobbik alelnöke azzal indokolta döntését: meggyőződése szerint a Jobbiknak a nemzeti oldalon van a helye, nem közelíthet a saját magát liberális-balközép pártként meghatározó LMP felé.
Ha a realitásokat nézzük, akkor önállóan egyik párt sem fog a közeljövőben olyan méretre duzzadni, hogy kormányzás közelébe jusson, ezért nem is értem ezt a cirkuszt. Most nem az a kérdés, hogy milyen eszméket vallanak, hanem az, hogy meg tudják-e állítani ezt az ámokfutást. Az idő pedig fontos volna, merthogy a Fidesz percről percre faragja magára a törvényeket, a média pestis okozta károkról ne is beszéljünk.
Ha pedig a magyar nemzet érdekeiről hadoválnak, akkor néha opportunistának kell lenni, és a célért behódolni. Durván 12 év alatt tart itt a Jobbik, és a Vona legalább felismerte, hogy színtiszta radikalizmusból nem lehet tovább növekedni.
A Jobbik is (ugyanúgy, mint az LMP) nagyon erősen hanyatlik és parázshangulat uralkodik itt is. Melyik párt miatt erodálódik és falja fel magát a Jobbik? Persze, hogy az LMP miatt. Kinek jó ez és ki profitál ebből? Persze, hogy a FIDESZ-KDNP! Már nemcsak elmélet, az, hogy létezik a FIDESZ-KDNP-LMP, hanem már realitás a FIDESZ-KDLMP.
Forrás: 24.hu / Sztárklikk / BalraMagyar