Dr. Magyar György - Fotó: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dr. Magyar György ügyvéd megállíthatatlan a Fidesz elleni harcban, s abban hogy jó legyen Magyarországon élni. Egészen elképesztő aljasságra készül a kormány párt, az ország totális leépítésén dolgoznak…, most erről is lerántotta a leplet.

ÁLLÍTSUK MEG A FIDESZ FALUROMBOLÁSÁT!

Orbán Viktor 2018 márciusi (dátum és iktatószám nélküli) miniszterelnöki kampánylevelében álhírnek minősítette azokat az aggodalmakat, miszerint a választások után megszüntetik a kistelepülések önkormányzatiságát.

A “megnyugtató” levél azonban a fideszül tudókban még nagyobb aggodalmat kelt.

Orbán ugyanis csak a kis falvak óvodáinak, bölcsődéinek és lakosságának megtartásáról ír. Egy szóval sem erősíti meg, hogy a kis települések önkormányzata (polgármesteri hivatal, polgármester, önálló ügyintézés) megmarad.

Olvassátok el a levelet (a mellékelt képek között) és láthatjátok, hogy az “önállóság megerősítése” olyan homályos fogalmazás, ami azt is jelentheti, hogy közigazgatásilag talán nem vonják össze a kistelepüléseket. De sem ez, sem a “modern falvak” program tervezett beindítása nem zárja ki azt a kormányzati törekvést, amelyet az előző választás után, 2015-ben készült titkos, “Hatékony helyi közigazgatás” című megvalósíthatósági tanulmány rögzített.

Ezt a tervezetet megfuttatták néhány bizalmas fidesz-ember, településvezetők körében. Tulajdonképpen ártatlannak tűnő témáról, egy (azóta meg is valósult) egységes közbeszerzési-közigazgatási informatikai rendszer bevezetéséről szól a titkos tanulmány, de a sorok között olvasva – már megint a sorok között kell olvasni! – világosan kirajzolódik a kistelepülési önkormányzatok bedarálásának terve. Azt, hogy ez a terv él és virul, maga a szöveg bizonyítja, amelyben benne foglaltatik:

“2018-2019 választási év: eredmények kommunikációja, érdeksérelem nem történhet.”
Tehát: most még a gyanú altatása folyik.

Az önkormányzati selyemzsinór itt van elásva:
“2020: az ügyintézési feladatok egységessé válása lehetővé teszi, hogy a tevékenység a helyi hivatalból kiszervezhető legyen. Feladataikat átveszi a KÜSZ, azaz a központi ügyintézési szolgálat.”

Nem véletlen, hogy – mint a mellékelt képeken láthatjátok -, ezt a 12 oldalas szigorúa titkos anyagot mindenképpen leplezni kell.

A terv lényege, hogy egyetlen járási központból fogják irányítani a kis falvakat, amik csak képviselőt küldhetnek a járási tanácsba. Az anyagot annak idején Tab polgármestere, Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is véleményezte és tiltakozott megvalósítása ellen.

Orbán Viktor falurombolás-cáfoló levele valószínűleg a “mindenképpen tagadni kell” stratégia része, ezért ilyen homályos. Ne feledjük: nem azt mondja, hogy az önkormányzatiság jelenlegi formájában megmarad, erre egyáltalán nem tett ígéretet. Csak intézményekről beszél, amiket – a tervezet szerint – az iskolák módjára kiszervezhetnek egy KLIKK-szerű központba. Tehát az óvoda marad, de a vezetése a járásközpontban lesz például. Sokan nem tudnak fideszül, ezért azt olvasnak ki Orbán leveléből, amit szeretnének.

Pedig könnyen lehet, hogy a “Hatékony helyi közigazgatás” új neve “Modern Falvak Program” fidesz-nyelvről lefordítva valójában közigazgatási falurombolást jelent. Konkrétan: nem a helyi polgármesteri hivatalban döntenek segélyről, közmunkáról, hanem mindenért a járásközponti hivatalnál kell kuncsorogni.

Több cikk is megjelent a témában, amit évekig jegeltek. Melegítsük fel! Kérlek, a saját érdeketekben olvassátok el a forrásokat figyelmesen. Csak hogy tudjátok, mi vár valójában a kis falvakra, ha Orbánt a szavazataitokkal hatalomban tartjátok. – írja Magyar György a Facebook oldalán.

Forrás_1

Forrás_2

Forrás_3

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: