Forrás: Népszava
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Dőlnek a csontvázak. Újabb undorítóan aljas hazugságot tártak fel a szoci képviselők.

Az MSZP szerint a kormány hamisított statisztikákkal próbálja elfedni “a brutális szegénységet” és az egyre inkább növekvő területi társadalmi különbségeket.

Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: a korábbi kormányoknak 2014-ig minden év őszén kellett közzétenniük a szegénységi mutatókat, a kabinet azonban 2015 óta nem közöl adatokat a szegénységi helyzetről, a következő évtől pedig már a létminimum-számítást is megszüntették.

Hangsúlyozta, a szegénység legjobban a gyerekeket, a fiatalkorúakat, az egyszülős családokat, a munkanélkülieket és a romákat sújtja, ugyanakkor – tette hozzá – a kormányfő mégsem beszél a gyermekszegénységről, a lakhatási válságról, a nyugdíjasok szegénységéről, az egészségügy válságáról és a kivándorlásról

A legszegényebb járásokban az egy főre jutó havi jövedelem alig, vagy nem is éri el a 47 ezer forintot, a budapesti és a borsodi átlagkeresetek között pedig több mint nettó 110 ezer forint a különbség – fejtette ki.

A szocialista politikus szólt arról is: a dolgozói szegénység is növekedett, és ennek következtében mára minden tizedik állással rendelkező kénytelen szegénységben élni.

Pál Tibor, az MSZP ferencvárosi önkormányzati képviselője elmondta, a IX. kerületben is egyre nagyobb problémát jelent a megélhetés még a munkahellyel, jövedelemmel rendelkezőknek is, az iskolarendszer pedig ahelyett, hogy csökkentené, inkább tovább növeli a társadalmi különbségeket.

 

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...